Légialkalmassági direktívát adott ki az EASA az Airbus A321neo repülőgépekre, mivel bizonyos repülési helyzetekben irányítási problémák léphetnek fel, ugyanakkor csak labortesztek során tapasztalták, üzemelő példánynál eddig nem fordult elő a jelenség.

Fotó: AIRportal.hu

A magassági kormányt és csűrőket vezérlő számítógép (Elevator Aileron Computer – ELAC) viselkedésének vizsgálata során felfedezték fel a hibát, amely veszélyes repülési helyzetet eredményezhet.

A hiba egyaránt érinti a CFM- és a Pratt & Whitney-hajtóműves példányokat, azonban egyelőre kizárólag egy bizonyos szériaszámú ELAC-szoftverrel frissített repülőgépek esetében szükséges intézkedés.

Bizonyos repülési helyzetekben a repülőgép túlzott mértékű emelkedésbe kezdhet, amely, ha nem korrigálják időben, irányítási nehézségekhez vezethet.

Az EASA direktívája két csoportra osztja a forgalomban lévő gépeket: az egyes csoportba az érintett ELAC-szoftverrel már rendelkező gépeket sorolják, a második csoportba pedig azokat, amelyek számítógépeire még nem került rá a hibás frissítés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utasítás alapján a jelenleg érvényes repülési kézikönyvet (Aircraft Flight Manual) 30 napon belül frissíteni kell az Airbus által kiadott ideiglenes előírásokkal és erről tájékoztatni kell a repülőszemélyzeteket az egyes csoportba tartozó gépek esetében. A második csoportba tartozó gépeknél pedig a szoftverfrissítést követő repülés előtt kell módosítani a dokumentációkat és értesíteni a pilótákat. Az előírások üzemeltetési korlátozásokat vezetnek be az érintett repülőgépekre.

Mindez csak előzetes intézkedésként kezelendő, újabb légialkalmassági direktíva kiadása várható az ügyben.

Az Airbus azt nyilatkozta az Airinsight légiközlekedési portálnak, hogy csak 2020 harmadik negyedévére lehet kész a végleges megoldás a problémára, addig a pilótáknak a repülési kézikönyvhöz kiadott módosítás szerint kell eljárnia.

A gyártó szóvivője hozzátette, hogy eddig forgalomban lévő repülőgépnél nem tapasztalták a hibát, hanem labortesztek során fedezték fel, és csupán bizonyos szélsőséges feltételek fennállása, vagy speciális manőverek esetén jöhet elő.

Az AIRportal.hu megkereste a Wizz Airt, hogy a flottájukban repülő három példányt érinti-e a probléma, illetve a légitársaság milyen intézkedéseket tett, vagy tervez az üggyel kapcsolatban. A Wizz Air a következő közleményt juttatta el lapunknak:

„Mivel utasaink biztonsága továbbra is a legfontosabb légitársaságunk számára, a Wizz Air azonnal megtette a szükséges korrekciós lépéseket, amikor értesült az Airbus A321 Repülőgép Üzemeltetési Kézikönyv TR 766-os számú, az EASA direktívájában említett módosításáról. A Wizz Air az Airbus és az EASA valamennyi ajánlását szigorúan betartja, ami működése minden területén garantálja a legmagasabb szintű biztonságot.”

A Wizz Air flottájában jelenleg három Airbus A321neo teljesít szolgálatot, mindhárom a budapesti bázisról repül. (Fotó: AIRportal.hu)