Visszatérhet nyáron Budapestre a Hainan Airlines, amely a kínai hatóságoktól a Sencsen és Budapest, illetve Csungking és Budapest közti útvonalra kért üzemeltetési engedélyt.

A Routes Online információi szerint a kínai légitársaság idén augusztustól mindkét járatot hetente két alkalommal szeretné üzemeltetni. A csungkingi közvetlen, a sencseni pedig Hszianon keresztül repülne a magyar fővárosba.

Fotó: AIRportal.hu

A Hainan Airlines legutóbb 2012-ben repült Budpestre, akkor a pekingi járatot üzemeltette Airbus A330-asokkal. A Malév csődje és így a ráhordó kapacitás megszűnése után azonban a társaság március elején bezárta a járatot.

A kínai összeköttetés azóta újra megvalósult, az Air China repül Budapest és Peking között, sőt, a China Eastern leányvállalata, a Shanghai Airlines heti háromszor Sanghaj és Budapest között indít járatokat idén júniustól.

A közel 13 milliós Sencsen Kínában a külföldi befektetések egyik középpontja, tech-cégek központja, egyebek közti a Huwei is ebben a városban székel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 8,5 milliós Csongking az ország közepén helyezkedik el, körzetében 30 millióan laknak, jelentős kereskedelmi központ és gazdag kultúrával rendelkezik.

Az 5 millió lakossal rendelkező Hszian Kína egyik legrégebbi városa, a selyem út egyik kiinduló pontja, itt található Csin Si Huang-ti első kínai császár agyaghadserege is.

A HNA Group kötelékébe tartozó Hainan Airlines a legnagyobb magán légitársaság a Kínai Népköztársaságban, az 1993-ban alapított cég 241 gépes flottával rendelkezik. Továbbra is szolgálnak a Budapesten korábbról már ismert Airbus A330-asok, emellett Boeing 737-esek (MAX-ok és NG-k vegyesen), Dreamlinerek, valamint Airbus A350-esek is repülnek a cég színeiben.