Az indonéz hatóságok azt jelentették, hogy sikerült 69 órányi adatot letölteni a szerencsétlenül járt repülőgép megtalált “fekete dobozából”. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint két indonéziai légitársaságnál üzemelő Boeing 737 MAX-on találtak műszaki rendellenességet a Lion Air járatának katasztrófája után elrendelt műszaki ellenőrzések során. 

Forrás: Boeing

Átvizsgálták az Indonéziában eddig lajstromba vett összesen tíz Boeing 737 MAX repülőgépet, és azok karbantartási dokumentációját.

Az ország közlekedési minisztériuma közölte: két példányon is találtak egyes rendszereket érintő, olyan rendellenes működést, amelyek a feltételezések szerint akár közre is játszhattak a szerencsétlenül járt repülőgép lezuhanásában – írja az Airlinerwatch kanadai légiközlekedési portál.

A baleset vizsgálatában egyébként a Boeing egyik mérnöke és technikusa is részt vesz a közlések szerint.

Eközben folytatódik a roncsok és az áldozatok utáni kutatás, amelyet azonban nehezít a hatóságok tájékoztatása alapján az, hogy a katasztrófa helyszínén bár nem mély a tenger, az áramlatok igen erősek, és ez iszapot hord a maradványokra – írja a Reuters.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A csütörtökön megtalált adatrögzítő (FDR, a repülési paramétereket tárolja) például fél méteres hordalékréteg alól került elő. Mint megírtuk, a pilótafülkében zajló kommunikációt felvevő másik berendezés jeleit már befogták, de gyengül, vélhetően szintén a rámosódó iszaprétegek miatt.

Az indonéz közlekedésbiztonsági szervezet közölte, hogy sikerült 69 órányi adatot, a szerencsétlenül járt úttal együtt 19 repülést rögzítő információt letölteni a már felszínre hozott memóriamodulból.

A kinyert adatokat hétfőn kezdik elemezni, a már összegyűjtött roncsdarabokkal együtt. Ezzel párhuzamosan a kiemelt emberi maradványok vizsgálata is zajlik, eddig nagyjából egy tucatnyi áldozatot sikerült azonosítani.

Ismert, a Lion Air indonéz fapados légitársaság Boeing 737 MAX 8 típusú, alig több mint két hónapos repülőgépe október 29-én helyi idő szerint kora reggel zuhant a Jávai-tengerbe, a jakartai felszállás után néhány perccel.

Egyes információk szerint az előző napi, Baliról Jakartába tartó járaton is tapasztaltak rendellenességeket a pilóták, a repülési adatok kijelzésénél.