Úgy tűnik, elkerüli a csődöt a Wow Air: az izlandi fapados kötvényesei beleegyeztek abba, hogy részesedésre váltsák a kölcsönüket, de potenciális befektetőkkel is tárgyalni kezdett a cég.

Forrás: Airbus

Eredményre vezettek a gyors tárgyalások, a jelek szerint nem áll le a Wow Air, bár a minap sajtóértesülések szerint két gépét lefoglalta a lízingcég, így több járatán felfüggesztette a jegyértékesítést, amely nem volt jó előjel.

Az izlandi fapados légitársaság közleménye szerint ugyanis sikerült megegyezni a kötvényesekkel, hogy a hitelüket részesedésre konvertálják.

A cég emellett még potenciális befektetőkkel is tárgyal a további működés finanszírozásáról.

Sajtóhírek arról szólnak, hogy az átalakítási terv értelmében az alapító tulajdonos, Skuli Mogensen és a kötvényesek összesen 49 százalékban lennének részvényesek, 51 százalékot pedig értékesítenének – írja az aero.de portál. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen befektetőkkel folytatnak megbeszéléseket.

Hirdetés

Mint arról beszámoltunk, nemrég az Icelandair visszalépett attól, hogy részesedést vásároljon a pénzügyi gondokkal küzdő helyi fapadosban (tavaly ősszel, az első tárgyalások után ugyanígy tett). Ezt megelőzően pedig a Wizz Air hátteréből is ismert amerikai befektetőcég, az Indigo Partners állt el a vételi szándékától, bár már előrehaladott tárgyalások zajlottak az utóbbi hónapokban.

Hirdetés