A koronavírus-járvány miatt egyre több ország zárja le határait, és így leállnak a légijáratok, emiatt pedig az államok tömegesen kénytelenek hazamenekíteni azon állampolgáraikat, akik a világ különböző pontjain rekedtek.

Ennek érdekében egyrészt az államok, másrészt a légitársaságok hatalmas kapacitásokat kénytelenek megmozgatni – a menetrend szerinti járatok sorozatos leállítása miatt repülőgépekből elegendő áll rendlelkezésre e célra.

Bizonyos országok esetén nem szokatlan, hogy a világ távolabb eső pontjairól a hadsereg szállítja haza az állampolgárokat, most viszont oroszlánrész jut a légitársaságoknak a fuvarozásban.

Fotó: AIRportal.hu

Januárban, a járvány kezdetén még csak az epicentrumként ismert kínai Hupej tartományból volt erre szükség. Először az Egyesült Államok szállította haza saját állampolgárait a Kalitta Air áruszállító légitársaság alkalmilag beszékezett Boeing 747-eseivel. Majd több európai ország – köztünk Magyarország is – összefogott, és több géppel evakuálták a kérdéses területről a segítséget kérő uniós polgárokat többek közt a Hiflytól bérelt A380-assal.

Hazánk eddig egy önálló “mentőakciót” volt kénytelen megvalósítani, mert a marokkói légtér lezárása miatt csaknem 150 magyar – egyébként többször ennyi külföldi társaságában – Marrákesben és környékén rekedt. A kormány végül a Wizz Air egyik A320-as gépét bérelte ki e célra, amely március 19-én szállította Budapestre az érintetteket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Régiónk országai közül a legnagyobb akciókat határai teljes lezárása miatt Lengyelország és nemzeti légitársasága, a LOT hajtotta végre, a mintegy tizenkétezer állampolgár hazaszállítására a cég egy ideig naponta négy Boeing 787-est közlekedtetett Varsó és London között.

A bonyolultabb feladat, azaz a több országban található kisebb csoportok hazajuttatása csak ezután történt meg, ebben a LOT egyik nagyobb kapacitású és hatótávolságú Boeing 787-9-ese vett részt.

Az SP-LSC lajstromjelű gép, miután Varsóból Torontóba hazajuttatott embereket, a dominikai Punta Canába repült, ahonnan Varsóba fuvarozta az ott rekedt nyaralókat.

Illusztráció. A LOT egyik Boeing 787-8-as gépe Budapesten (Fotó: ifj, Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Kínában, még januárban és februárban több járat közlekedett Hong Kong és Hupej tartomány között, hogy a különleges státuszú város vesztegzár miatt ott rekedt, segítséget kért polgárait elszállítsa. A South China Morning Post március 16-i cikke szerint viszont egyre többen kérnek ilyen jellegű segítséget az élelmiszerhiány és más körülmények miatt, így várhatóak még ehhez hasonló járatok.

Március 18-án és 19-én az El Al izraeli nemzeti légitársaság szállította haza közel ezer, a dél-amerikai Peruban rekedt állampolgárát, a turistákért összesen négy Dreamlinert küldtek, és a kényszer egyúttal rekordot is szült.

Az El Al történetének eddigi leghosszabb, 16 órás utasszállító járatait teljesítették a cég Boeing 787-esei Tel Aviv és Lima között.

Ezeken kívül számos példa volt még kisebb-nagyobb mentőakciókra az elmúlt időszakban, így ezek nehézségei is megmutatkoztak: az Iberia egyik ilyen járatának leszállását az ecuadori Guayaquil városában a futópályára parkolt reptéri kiszolgálójárművekkel akadályozták meg.

A Guardian beszámolója szerint a város vezetője megengedhetetlennek nevezte az ilyen nemzetközi akciókat, ezért állították fel a blokádot, annak ellenére, hogy a határait lezáró dél-amerikai országból más kijutási módot nem biztosítanak.

Bár a légi összeköttetések európa országai között is napról-napra szűkülnek, még egyes légitársaságok csökkentett menetrenddel járatai üzemelnek, mielőtt egy-egy, például budapesti járatot teljesen leállítanak. Ilyenkor nem az új utazások lebonyolítása a cél, hanem főként az itt ragadt külföldieket, vagy a külföldön ragadt magyarokat igyekeznek hazájukba szállítani.

A napokban a Jet2 például kedvezményes jegyeket is felajánlott az utasok hazajuttatásához budapesti járatain. Az Aeroflot egyik legnagyobb befogadóképességű repülőgépével, egy Boeing 777-300-assal szállította haza állampolgárait Budapestről, de az azeri Azerbaijan Airlines is egyszeri charterjáratot indított Budapestre.

A nagyobb csoportok közül a Lufthansa Németországban is meglépte ugyanezt: a vállalat tájékoztatása szerint összesen 139 járaton 20 ezer turista térhetett biztonságban haza.

Amint megírtuk a légiközlekedés történetében szinte példátlanul súlyos helyzetben több légitársaság szinte a teljes repülőgépflottáját letárolja, egyes cégek pedig utasszállító repülőgépekkel vállalnak áruszállító járatokat.

A Lufthansa Boeing 747-400-as repülőgépe Frankfurtban. (Fotó: AIRportal.hu)