Megkezdte a lízingelt Airbus A380-asok kivonását a flottából az Air France, az első gép szombaton távozott CDG-ről.

Az F-HPJB lajstromú gép 10 és fél évvel ezelőtt, 2009 júniusában készült el, az európai gyártó finkenwerderi üzeméből 2010 júniusában repülték át CDG-re. Ez volt a második A380-as, amely szolgálatba állt a francia légitársaságnál. A gép szombaton reggel szállt fel Párizs fő repülőteréről és 2 óra 17 percnyi repülés után landolt Máltán – szúrta ki az Air Plus News.

FRISSÍTÉS: Később az Air Plus úgy pontosította értesülését, hogy a gépet ugyan átfestik Máltán, de január végéig még szolgálatban marad.

Ezt a példányt az Air France másik néggyel együtt a Dr. Peters Grouptól lízingeli, Máltába érkezése után fehérre festik, majd a tulajdonos megpróbál új üzemeltetőt keresni neki. Ebben akár a szintén máltai székhelyű Hi Fly-ra is számíthat, mivel a cég vezérigazgatója, Paolo Mirpuri idén nyáron azt mondta, újabb A380-asokat vásárolna, mert igényt látnak az A380-as nyújtotta kapacitásra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air France összesen 10 Superjumbót vásárolt, kivonásukról egy évvel ezelőtt beszélt először Benjamin Smith, az Air France-KLM vezérigazgatója. A tervek szerint először az öt lízingelt gép kerül vissza a szerződés lejártakor a tulajdonoshoz, majd 2022 végéig mindegyik gépen túladnak.

Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu

Tim Clark, az Emirates vezérigazgatója a múlt héten beszélt arról az Airline Ratingsnek adott interjújában, hogy 10 darab A380-s üzemeltetése kész rémálom, de a légitársaságok abban is hibáztak, hogy nem kezelték a gép nyújtotta szolgáltatási színvonalat külön termékként.

Az A380-ast az Air France színeiben mi is kipróbáltuk, tapasztalatainkról itt olvashatsz.