A tervek szerint megválik legalább két, lízingelt A380-asától az Air France 2019 végén, de lehetséges, hogy három másik bérelt példánytól is. A megmaradó öt saját tulajdonú óriásgépet viszont 2020 őszétől felújítják, főleg a prémium kabinrészeket.

Benjamin Smith, a francia-holland Air France-KLM holding új vezérigazgatója közölte, hogy az előző cégvezetőhöz hasonlóan ő is lát jövőt a francia légitársaságnál az Airbus A380-asoknak, de a Les Echos portál tudósítása szerint a szakember közölte, változásokat tervez az órásgép-flottánál.

Két, lízingelt A380-as 2019 végén visszakerül a bérbeadóhoz, de a portál információi szerint lehetséges, hogy három további példány is követi őket.

Így a jelenlegi tíz gépből csak az öt saját tulajdonú maradna meg az Air France flottájában. Azon túl, hogy a légitársaság lát még szerepet néhány példánynak a hálózatában, ez azzal is indokolható egy nyilatkozó szerint, hogy egy használt A380-as értéke túl alacsony, mivel szűk piaci szegmensről van szó.

Nem jött be a légitársaságnak a kétszintes típus (Fotó: AIRportal.hu)

Arról, hogy miért döntött a cégvezetés az óriásgépek számának csökkentéséről, az hangzott el, hogy egy-egy járattörlés esetén (mint a szétesett hajtóművel kényszerleszállást végrehajtó és a forgalomból jó időre kieső A380-as miatt) a nagy utasmennyiség átfoglalása gondot okoz. Ezen kívül például egy Boeing 777-300ER-hez képest a négyhajtóműves Airbus több üzemanyagot fogyaszt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emlékezetes, hogy a légitársaság már korábban sem volt igazán lelkes A380-as ügyfél, tavaly lemondta a 12 darabos megrendeléséből hátra lévő két példányt, helyette inkább három A350-est kért a gyártótól.

A megmaradó öt A380-asát azonban fel fogja újítani a francia nemzeti légitársaság, Benjamin Smith tájékoztatása szerint gépenként várhatóan 45 millió euróba kerül majd a kabinok korszerűsítése.

Főként az üzleti osztályú ülések felett járt már el az idő, utaspanaszok is érkeznek, hogy nem alakíthatók fekvőhellyé a 2010-ben bevezetett székek, és hogy nem minden egyes ülés rendelkezik közvetlen folyosóeléréssel.

Az Air France flottájában már számos gépen kialakították a legújabb üzleti osztályt, várhatóan ezeket az üléseket kapják meg az A380-asok is.

Érdekes ugyanakkor, hogy míg a francia cégnek ezek szerint nem jött be a kétszintes Airbus-óriásgép, az extrém példa Emirates-en kívül a szintén európai IAG-holding régóta azon gondolkodik, hogy bővíti A380-as flottáját, bár konkrét lépés még nem történt.