A jövő nyári csúcsidőszakban felújított és megduplázott kapacitású vizesblokkok fogadják az utasokat a terminál egész területén, és a takarítási feladatokat is magasabb színvonalon látja el a Budapest Airport új tulajdonos irányítása alatt álló, régi alvállalkozója.

Figyelembe véve az utasok visszajelzéseit, átfogó felújításokat és jelentős bővítéseket hajt végre a repülőtéri mosdókon a Budapest Airport – közölte lapunkkal a cég. Az üzemeltető a karbantartás és kapacitásbővítés mellett néhány hete együtt dolgozik az Airport Security Zrt. új tulajdonosával, a B+N Referencia Zrt-vel a repülőtér tisztaságának folyamatos fejlesztésén is.

A Budapest Airport az idei nyári csúcsforgalom tapasztalatait és az utasok visszajelzéseit összesítve felülvizsgálta a repülőtéri vizesblokkok állapotát.

Ennek eredményeképp a legfrekventáltabb részeken – a SkyCourt éttermeinél és a 2B terminál érkezési szintjének poggyászkiadó területén – a mosdók kapacitását a jövő nyári időszakra megduplázza, de jelentős felújításon esik át az összes többi vizesblokk is.

Emellett a takarítási feladatok színvonalasabb ellátásáért a Budapest Airport megkezdte a közös munkát a B+N Referencia Zrt.-vel, Magyarország egyik legnagyobb FM (facility management) szolgáltatójával, az Airport Security Zrt. új tulajdonosával.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Budapest Airport

Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója elmondta: „Több szempontot is értékelnünk kellett a projekt kezdetekor: a repülőtér speciális hely, amely a nap 24 órájában fogadja az utasokat. Olyan takarító vállalattal kell együttműködnünk, amely gyorsan és hatékonyan, a lehető legmagasabb minőségben végzi el a mellékhelyiségek tisztítását.  Mindebben számunkra garancia az Airport Security Zrt. mögött álló B+N Referencia Zrt. széleskörű szakmai tapasztalata, minőség iránti elkötelezettsége és az átlátható működése.”

A forgalmi igazgató azt is elárulta: „A mögöttünk álló nyári időszak alapján az is látszott, hogy a növekvő utasszámhoz igazodva a rendelkezésre álló mosdók kapacitását is növelni kell, mert a csúcsidőszakban a gyakoribb takarítás ellenére is gyorsabban romlott a mosdók állapota, és alatta maradt annak az elvárható minőségnek, amit az utasainknak nyújtani szeretnénk.”

„Nagy öröm számunkra, hogy közvetetten az ügyfeleink között köszönthetjük a Budapest Airportot. Biztosak vagyunk benne, hogy egy olyan kihívást jelentő területen is, mint egy nemzetközi repülőtér, a tőlünk megszokott magas minőségű szolgáltatást tudjuk nyújtani,” mondta Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: „Fontos számunkra, hogy a hazánkba érkező látogató pozitív első benyomást szerezzen, így vállalatunk mindent megtesz azért, hogy az utasok a felújítás ideje alatt és azt követően is megfelelő színvonalú, tiszta környezettel találkozzanak a repülőtéren. Ennek érdekében növeljük a takarítói létszámot, felülvizsgáljuk a folyamatokat és új minőségbiztosítási rendszert vezetünk be a közeljövőben.”

A felújítás teljes körű gépészeti és elektromos korszerűsítést is jelent: a csövek és vezetékek cseréje is megvalósul.

A most induló projekt a tavalyi évben megkezdett felújítási program folytatása.

A 2A Terminál megújult vizesblokkjait 2017 nyarán adta át a Budapest Airport – ezek minősége minden tekintetben megfelel az igényeknek.

A projekt végén összesen mintegy 500 négyzetméter alapterületű mosdó újul meg, így a tervek szerint a 2019-es nyári csúcsidőszakban a már felújított és megduplázott kapacitású vizesblokkok fogadják az utasokat a terminál egész területén.