Kalandosra sikerült a Scoot diszkont légitársaság Athénből Szingapúrba tartó járatának útja a minap: 56 órás késéssel érte csak el célállomását, előbb műszaki hiba, majd a személyzet munkaidejének lejárta, aztán pedig adminisztrációs nehézség miatt.

A Singapore Airlines fapados leánycége, a Scoot Athénből Szingapúrba tartó minapi járatának több mint háromszáz utasa 56 órás késéssel érte csak el célját, az esetről az Aerotelegraph portálnak az egyik érintett számolt be.

A TR 713 számú járat december 18-án először a Boeing 787-es technikai problémája miatt nem szállhatott föl, majd a javítás után azt közölték az utasokkal, hogy a repülőszemélyzet munkaideje lejárt volna, ezért szállodai szobát biztosítottak mindenkinek.

A helyzet furcsasága, hogy az utasokat kétszer be- és kiszállították, melyek között órákig ültek a repülőgépben.

Ismert, az ilyen, tíz-tizenegy órás út esetében kötelező pihenőidő van a járatok előtt és után is (a repülőszemélyzet tagjainak pedig váltásban az út során is), vélhetően az elhúzódó javítás miatt már nem értek volna el Szingapúrba a meghatározott munkaidő alatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Maratoni késés ingyenes városlátogatással (Képünk illusztráció – Forrás: Boeing)

Az utas beszámolója szerint remek szállodát kaptak, teljes ellátással és kilátással az Akropoliszra. A következő napon, december 19-én elindultak volna végre, ám ekkor állítólag valamilyen adminisztrációs gond merült fel, pedig ismét már a fedélzeten ült mindenki, így tehát újból a szállodában végződött a nap.

Végül december 20-án este 19 órakor indult el a járat, tehát 56 órával a tervezett időpont után. 

A nyilatkozó utas, hasonlóan másokhoz, lekéste a szingapúri csatlakozását, az ő esetében az átfoglalás további két nappal későbbi járatra sikerült. Hozzátette: bár az ellátás a maratoni késés idején minőségi volt, a cég kommunikációja igen hiányosnak bizonyult, Athénben például a repülőszemélyzeten kívül más munkatárs nem volt jelen. A szállodában pedig csak papírra kifüggesztett információkkal találkoztak az utasok.

Ugyanakkor méltányolandó a szavai szerint az, hogy a Scoot magától értesítette az utasokat az uniós fogyasztóvédelmi előírások alapján igényelhető kártérítésről, amit a nevezetes EU261-es szabályozás alapján kérhetnek (bár ezt egyébként előírja a jogszabály).