Düsseldorfból indít nyaralójáratokat a Karib-térségbe TUI Fly német ága a 2020-2021-es téli menetrendi időszakban, a Thomas Cook csődjével keletkezett piaci résre reagálva.

Az utazási konzorcium német részlegének terveiről elsőként a CH Aviation írt még decemberben, e szerint a TUI új célállomásai már év végén kirajzolódtak: a Karib-térség, valamint Mexikó került célkeresztbe, mivel ezekre a piacokra Németország felől hiány mutatkozik a Thomas Cook 2019 őszi csődje óta.

A brit légitársaság és utazási iroda kínálatában ezek a területek hangsúlyosnak és népszerűnek számítottak, a TUI Fly számításai szerint a téli időszakban körülbelül ötszázezer plusz utast jelentene számukra.

A TUI Fly január 10-én be is jelentette: a járatok kiindulási reptere Düsseldorf lesz.

Észak-Rajna–Vesztfália tartomány fővárosa már most is jelentős szerepet játszik a TUI németországi üzemelésében, a légitársaság összes ülőhelyének 17 százalékát kínálja innen. Ugyancsak emiatt volt esélyes a hosszútávú bázis szerepére Frankfurt am Main a 18 százalékos arányával, illetve München, bár innen csak az összes kapacitás tizedét kínálják. Nem szerepelt viszont Hannover az előzetes listán sem, bár a TUI Fly német üzemének húsz százaléka összpontosul itt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Illusztráció, a TUI Fly Boeing 787-8 Dreamlinere Amszterdamban (Forrás: Wikimedia Commons)

A kiválasztott düsseldorfi reptérre a tervek szerint kezdetben két Boeing 787-8 Dreamlinert telepítenek, de az igények függvényében akár további három példányra is sor kerülhet.

Az első célállomás a számos népszerű karibi nyaralóhely közül a Dominikai Köztársaság lesz.

Így a járatok a hajóutakra is szállíthatják a tengeri kikapcsolódásra vágyó turistákat. A konkrét érkezési reptérről azonban egyelőre nem született döntés. Ezzel kapcsolatban a Routes Online beszámolója szerint a cég azt ígéri, a részletek kidolgozása után az elkövetkező hetekben elérhetők lesznek a jegyek az új járatokra.

Versenytársként azonban számolnia kell a TUI Fly-nak a korábban a Thomas Cook alatt működő, annak megszűnése után is talpon maradt Condorral, amely frankfurti és müncheni központtal, Boeing 767-eseket és 757-eseket is magában foglaló flottájával továbbra sem elhanyagolható szereplő a német charter- és nyaralójáratok piacán.