Az Airport Service Budapest Zrt. közelmúltban megkezdett üzletfejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett: a cég 2020. június 24-én kézhez kapta a kiterjesztett földi kiszolgálási engedélyét, amely fővállalkozóként is feljogosítja a teljes körű földi kiszolgálási tevékenységre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte lapunkkal a vállalat, néhány órával a Malév GH felszámolásának elrendelésével foglalkozó cikkünk megjelenését követően.

Forrás: asaviation.eu

A tevékenységi kör bővítésével az Airport Service Budapest Zrt. törekvése, hogy a földi kiszolgálás hazai szakértőjeként Magyarország repülőterein nemzetközi színvonalú, pontos, megbízható, teljes körű földi kiszolgálási szolgáltatásokat biztosítson üzleti partnereinek és az általa kiszolgált utazóközönségnek, ezáltal is hozzájárulva Magyarország pozitív imázsának építéséhez – olvasható a közleményükben.

A cég tájékoztatása kitér arra, hogy a jelenleg is 100 százalékban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező társaság jogelődjét 1997-ben alapították, az elmúlt több, mint két évtizedben folyamatosan bővítette portfólióját légiközlekedés-védelmi, földi kiszolgálási, létesítmény-üzemeltetési, valamint személy-, és vagyonvédelmi területen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren, kiszolgálva a jelentős légitársaságokat.

Az Airport Service Budapest Zrt. tőkeerős tulajdonosi háttere, a fejlesztések és a minőség iránti elkötelezettsége a garancia arra, hogy a társaság magas színvonalú, biztonságos megoldást tud nyújtani a szolgáltatásait igénybe vevő légitársaságok folyamatosan bővülő körének – teszik hozzá.

A földi kiszolgálási tevékenység ellátásához szükséges csapat bővítését a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a társaság már megkezdte, zajlik az eszközpark bővítése is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Így a pandémiás korlátozások megszűnésével az utasforgalom korábbi szintre való visszaállását az Airport Service Budapest Zrt. már felkészülten tudja fogadni – emelte ki a vállalat közleménye.

A földi kiszolgálási tevékenység magában foglalja az utaskiszolgálási szolgáltatásokat (pl: utasfelvétel és beszállítás, poggyászkezelés, speciális és VIP szolgáltatások, stb), a repülőgép kiszolgálást (pl: terhelés és súlypont-számítás, utas ki- és beszállítás, poggyász-, áru- és posta ki és berakodás, fedélzet takarítás, jégtelenítés, stb), a légiáru kiszolgálást, a repülésvédelmi és egyéb reptéri szolgáltatásokat – zárul az Airport Service Budapest Zrt. lapunkhoz eljuttatott közleménye.

Felsorakoztak a startvonalra a versenytársak a megszűnő Malév GH piacrészéért

Amint megírtuk, az állami tulajdonú Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt. felszámolását a 2020. június 8-i végzésében rendelte el a Fővárosi Törvényszék. Az állami földi kiszolgáló társaság megszűnésével a budapesti repülőtéren négy, teljes körű földi kiszolgálási engedéllyel rendelkező cég marad. A török Celebi és a brit Menzies mellett földi kiszolgálási tevékenységek végzéséhez szintén engedélyekkel rendelkezik az idén alakult BHS Hungary Földi Kiszolgáló Kft., valamint az állami földi kiszolgáló cég eddigi alvállalkozója, az Airport Service Budapest Zrt.

Utóbbi, a régebben Airport Security néven ismert társaság eddig más cégek alvállalkozójaként folytathatta tevékenységeit, de immár közvetlenül a légitársaságok partnereként is végezheti a munkát, a légiközlekedési hatóságnak a földi kiszolgálási engedélyekkel rendelkező cégeket felsoroló, nyilvánosan elérhető adatai szerint.

A vállalat korábban Demján Sándor érdekeltségeihez tartozott, a nagyvállalkozó 2018-ban bekövetkezett halála után tulajdonosváltás volt a cégnél. Nevét 2019. július 16-án változtatta meg Airport Service Budapest Zrt-re, a 2020. június 3-án benyújtott éves beszámolója szerint a B+N Referencia Zrt. (33,4%), a CIVIL Zrt. (33,4%), a VALTON-SEC Zrt. (33,2%) tulajdonában van (a 2019. december 31-i állapot szerint).