Budapesten szakította meg útját az Austrian Airlines OS 656 számú, Kisinyov – Bécs járata október 27-én szombaton délután egy utas rosszulléte miatt.

A járatot teljesítő, a szlovén Adria Airwaystől bérelt Bombardier CRJ-900-as repülőgép személyzete Debrecen térségében lépett be Magyarország légterébe, majd megkezdte a süllyedést a budapesti repülőtér irányába.

A repülőgép fél öt után néhány perccel biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 31L futópályáján.

A regionális gép a pálya elhagyását követően az ahhoz legközelebbi, egyes forgalmi előtéren kijelölt állóhelyen állt meg, ahol az AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat munkatársai megkezdték a beteg ellátását.

A repülőgép fedélzetén információink szerint egy kisgyermek lett rosszul. A LiveATC.net oldalon visszahallgatható rádióforgalmazás szerint már a levegőben megkezdték az újraélesztést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőtérre az OMSZ mentőegységét és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat speciális gyermekmentőjét is riasztották.

A szakemberek csaknem egy órán keresztül küzdöttek a gyermek életéért, de a beteg mintegy egy órával a leszállást követően elhunyt.

Forrás: Airport Medical Service

Az eseménnyel szinte egy időben egy futóműhibás Bombardier Global 5000 üzleti repülőgép miatt is kényszerhelyzet volt a repülőtéren, melyről bővebben itt írtunk.