Az orosz helikoptergyártó szakemberei végrehajtották az első repülést a továbbfejlesztett Mil Mi-171A3 helikopter prototípusával.

A gyártó közlése szerint az első út mindössze negyedóráig tartott, ennek során a függeszkedő repülést és a helikopter alacsony sebesség melletti irányítását tesztelték.

A kifejezetten a tenger feletti szállítási feladatokra, valamint a tengeri fúrótornyok ellátására és karbantartására tervezett, kéthajtóműves Mi-171A3-as fejlesztése 2018-ban kezdődött. Ennél a változatnál már széles körben alkalmaztak kompozit anyagokat, amelynek köszönhetően jelentősen csökkent a szerkezeti tömege az előd A2-eshez képest.

A helikopter maximális felszállótömege 13 tonna, hatótávolsága 24 utassal a fedélzetén 1000 kilométer, amely több mint 10 százalékos növekedés az elődváltozathoz képest.

Forrás: Russian Helicopters

A Mi-171A3-as megfelel a tengeri olajfúró és gázkitermelő platformokra történő üzemelés nemzetközi sztenderdjeinek, a raktér padlója alatt elhelyezett üzemanyagrendszer egy esetleges balesetkor is teljesíti a biztonsági követelményeket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A típus fejlett műszereket és modernizált repülésirányítási rendszert kapott, amelyet a tenger feletti és sarkvidéki üzemeléshez terveztek.