A dráguló kerozinárak és a túlkapacitások miatt a Lufthansa-csoport az előzetes jelentése szerint 300 millió eurót meghaladó üzemi szintű veszteséget termelt az első pénzügyi negyedévben.

A német holding közleménye szerint csak április 30-án teszi majd közzé a március 31-én végződött első negyedév részletes pénzügyi jelentését, de egy rendkívüli közleményben előre tudatni kívánta, hogy jelentős mértékű vesztesége keletkezett.

A közlés szerint üzemi szinten 336 millió euró veszteségről fognak számot adni, amely jelentősen rosszabb, mint tavaly ugyanilyenkor, akkor ugyanis szolid, 52 milliós nyereséggel zárták a január-márciusi időszakot. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a Lufthasa összegzése szerint a 2018-as első negyedév kiemelkedően jó volt, mivel az Air Berlin eltűnése miatt jelentős kapacitás-kiesés volt.

A veszteség legfőbb oka a kimutatások szerint a kerozin árának emelkedése, csak ez a tétel 202 millió euróval rontotta a mérleget, emellett az Európában tapasztalható túlkapacitás sem tett jót, lefelé nyomta a jegyárakat és a nyereségességet.

Hirdetés

Utóbbi miatt a tavalyi első negyedévhez képest nem csak a hálózatos Lufthansa-cégeknél (Austrian, Swiss, Lufthansa), de a Eurowingsnél és a statisztikailag és pénzügyileg is hozzá sorolt Brussels Airlinesnál is csökkent a bevétel. Ennek értékét a társaság még nem hozta nyilvánosságra, arról a hó végén megjelenő pénzügyi jelentésben vallanak majd.

A Lufthansa-csoport szerint az előzetes foglalásaik kedvezően alakulnak az év további részére, és a második negyedévben a kapacitásbővítés lassulására számítanak, így a bevételek is magasabbak lehetnek az előző évihez viszonyítva. Az év egészére nézve a Lufthansa nem változtatott kilátásain, továbbra is 6,5 és 8 százalék közé teszik a kiigazított üzemi eredmény alapján számolt marzsukat.

Hirdetés