Ismét megjelennek a felárak a repülőjegyeken, mert olyan mértékben növekszik az olaj ára – mondja Akbar Al-Baker, a Qatar Airways vezére, aki hamarosan a nemzetközi légiszállítási szövetség, az IATA igazgatótanácsának elnöki székét is elfoglalja. A kerozinköltség emelkedése miatt a légitársaságok közül a British Airways és a Norwegian már alkalmazza is a hosszú távú járatain a felárat.

A legutóbb a 2005 és 2015 közötti olajdrágulás idején látott felár visszatér és a repülőjegyek ára és az adók, illetékek mellett ezt is ki kell fizetnie az utasoknak – írja a Business Traveler.

A hosszú távú járatokra kivetett extra díj Akbar Al-Baker szerint elkerülhetetlen.

Ugyanis ismét erőteljesen növekszik az olaj hordónkénti ára (egy év alatt csaknem a duplájára nőtt – a szerk.), és így természetesen a légitársaságok üzemanyagköltsége is megugrott.

Al-Baker közölte: ahogy az olajár egyre emelkedik, úgy fogják bevezetni a cégek a felárat. Szerinte ez védhető, hiszen a repülőjegyek ára nem emelkedik a többszörösére, mint az olaj ára, hanem csak egy adott összeggel növekszik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Folyamatosan növekszik a kerozinköltség, legalább két légitársaság lépett is ennek ellensúlyozásáért. (Fotó: AIRportal.hu)

A légitársaságok ugyanakkor sosem „üzemanyag-költség” néven szerepeltetik az ilyesmit, ugyanis – az Egyesült Államokba közelekedő cégek esetében – egy törvényi szabályozás miatt bizonyítaniuk kellene, hogy konkrétan a kerozinköltség indokolja az extra díjat.

Ami viszont nehézkes a gyakran változó, volatilis olajár miatt, ezért „légitársasági költségként” (carrier imposed fee/charge) tüntetik fel.

Két légitársaság már biztosan lépett is: a Norwegian a hosszú távú járatain mintegy 20 ezer forintos felárat számít fel egy retúr útra, a British Airways pedig 70 ezrest.

Az AIRportal.hu a cikkben megemlített ezen két légitársaságnál próbafoglalást végzett. A British egy július közepi Budapest–New York retúrjegyhez több mint 70 ezer forintos „légitársasági költséget” tüntet fel, a 46 ezer forintnyi illetékeken és reptéri-hatósági díjakon felül, a Norwegian pedig 65 euróst (21 ezer forintost).

A Norwegian azt közölte a Business Travellerrel, hogy a felár a megnövekedett kiadásaikat fedezi, az üzemanyagon kívül egyéb költségeket is, de csak a hosszú távú, illetve a közel-keleti és afrikai járataik esetében terhelik ezt a díjat az utasokra.

Mint megírtuk, az American Airlines vezére is már növekvő jegyárakról beszél – igaz, nem felárról -, hiszen náluk egy év alatt 26 százalékkal lett több a kerozinköltség. Az IATA pedig az utasforgalom dinamikus bővülését félti az egyre emelkedő olajár miatt.