Harmincnégy utas rossz gépre szállt fel Svédországban, a NextJet Canadair CRJ-200-asa ugyanis Sundsvallból nem délre, Göteborgba, hanem északra, Luleába ment.

A svéd The Local szerint a keveredés kiinduló pontja az volt, hogy a NextJetnek időjárási okok miatt törölnie kellett a göteborgi járatát. Ez az információ azonban sem az utasokhoz, sem pedig a sundsvalli repülőtérhez nem jutott el.

Az utasoknak csak annyit mondtak, hogy a járatuk késik, így nem is tűnt fel nekik, hogy a délután 5 órakor induló gép vágül 8 órakor szállt fel. Ez a gép viszont nem Göteborgba, hanem Luleába ment, de az senkinek nem tűnt fel, hogy az utasok többségének a jegye máshova szól, mint ahova a gép megy.

A kép illusztráció. Fotó: Wikimedia COmmons – Skistar

Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a NextJet azokat az utasokat, akiket Luelába kellett volna vinnie Sunsdvallban hagyták, mert nekik azt mondták, hogy a járatukat törölték.

A légitársaság később elnézést kért az utasoktól, állítva, nagy káosz volt aznap és félrekommunikálták az egészet a repülőtérrel együtt.

Nem ez az első eset – és néha elő is fordul -, hogy egy utas rossz gépre száll fel annak ellenére, hogy Európában a kapuknál mindig ellenőrzik a jegyet. Az Egyesült Államokban azonban ezt nem ennyire bevett szokás, ezért tudott a View from the wing blog összeszedni olyan eseteket, amikor egy francia nőt Párizs helyett San Franciscóba, egy 80 éves vak nőt pedig Raleigh helyett Denverbe szállítottak.