Az előkészületek alapján egyelőre még nem látható, hogy mikor adható ki működési engedély a Sólyom Airways-nek és az sem, mikor kezdi meg működését a légitársaság – számolt be Győri Gyula mai nyilatkozatáról a Világgazdaság Online. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke sajtóbeszélgetésen adott tájékoztatást róla, hogy mi szükséges egy új légitársaság indulásához.
„Magyarországon úgy lehet valaki milliomos egy légitársaság üzemeltetéséből, ha előtte milliárdos volt” – kezdte a Sólyom légitársaság indulásával összefüggő, engedélyeztetésekre vonatkoztató tájékoztatását egy viccel a Makadám Klubban Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke.
Véleménye szerint ma Magyarországnak valóban szüksége lehet egy, vagy akár két légitársaságra is, de nem szabad elfelejteni azt, hogy egy ilyen társaság beindítását nagyon bonyolult és alapos engedélyeztetés előzi meg, s hogy van már a piacon egy speciális szegmensben aktív, jól működő társaság, a Wizz Air.
Magasak a költségek is. Egy Malév nagyságú flottával rendelkező társaság felállítása és működtetése 50-80 milliárd forintot igényel, ha nem is az induláskor, de záros határidőn belül. Ennél nagyobb repülőpark működtetése természetesen sokkal több pénzbe kerül.
A szükséges engedélyeknek egyedül az iratanyaga sokezer oldal, amelyet a hatóságnak nem elolvasnia, hanem tételesen ellenőriznie kell. A mai állapot szerint a Sómolynak gyakorlatilag minden engedélykérelméhez adatpótlást kért be a hivatal. Szükséges a kiemelt területek felelőseinek, az úgynevezett poszt holdereknek a megjelölése is. Ez már megtörtént, a következő lépés az, hogy az NKH megismerkednek a kijelölt felelősökkel. Ez utóbbiak személye azért fontos, mert alkalmasságukon múlik a társaság szolgáltatásának a minősége, esetleges hiányuk, például kilépésük miatt akár le is állhat a légitársaság. 6-7 poszt holderre van szükség egy légitársaságnál, többek között műszaki, védelmi és személyzeti (pilóta) területre.
Feltétele az engedélynek az is, hogy a légitársaság tulajdonában (vagy lízingelésében) legalább egy üzemképes, magyar lajstromú repülő legyen. Értelemszerűen kell üzleti terv is, be kell mutatni a majdani finaszírozást és az a mögött álló garanciákat. Ezek mögött megintcsak rengeteg, elbíráandó kérelem áll.
Ha a kérelmező mindenben megfelelt, és megszerezte a működési engedélyét, akkor jelentkeznie kell a Nemzetközi Légügyi szövetségnél (IATA), amelytól kap egy olyan kódot, amelynek birtokában elkezdhet jegyet értékesíteni. Ekkortól számítva és aktív marketing munkát feltételezve legalább hat hónapig tart egy légitársaság tényleges beindítása.
Jegyet persze csak akkkor lehet eladni, sőt, üzleti tervet is csak akkor lehet készíteni, ha már eldőlt, hová fog repülni a társaság. A Sólyom esetében a sajtóban megjelent tervek szerint a társaság indulásként charterben gondolkodik. Ez esetben nem kell, sőt, nem is lehet jegyet eladnia, mert a szolgáltatás nem önálló tevékenység, hanem egy programra való eljutás része, amelyet nem a Sólyom, hanem egy utazási iroda szervez. Az NKH-nak egyelőre nincs tudomása arról, hogy mi lenne a Sólyom útvonalhálózata.
Az előkészületek alapján még nem látható, hogy a mikor adható a Sólyomnak működési engedély, és az sem, mikor kezdheti meg működését a társaság. Győri Gyula (újságírói kérdésre) sem kívánt találgatni azzal kapcsolatban, hogy az idén engedélyhez juthat-e a légitársaság. A tulajdonosi hátterére vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy az azzal kapcsolatos kommunikáció nincs tlejesen összhangban azzal, amilyen adatok a hivatal birtokában vannak.