Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968. december 22-én landolt Ferihegyen a Malév első sugárhajtóműves repülőgéptípusa, a Tupoljev Tu-134-es. A magyar polgári repüléstörténetben ezzel kezdetét vette a Jet-korszak.
LBRóbert a Malév utolsó Tu-134-ese
A magyar légitársaság gépparkjában ezt megelőzően kizárólag légcsavaros típusok működtek, ezért a sugárhajtóműves repülés megjelenése új feladat elé állította a vállalatot és vele az elsőként kiképzésre jelölt műszakiakat és hajózókat is, akik az Il-14- és Il-18 állományból kerültek kiválasztásra.
Malév utasoknak a Tu-134-esen adatott meg először a 900km/h-s utazósebesség, amely új távlatokat nyitott és a szolgáltatási színvonalat is magasabb szintre emelte. A ’60-as évek végére beérett döntés, miszerint a vállalat Tupoljeveket vásárol ekkorra már szinte elmaradhatatlan előrelépést indított.
Szomszédaink körében, de kiváltképp nyugati összehasonlításban is, már javában működtek sugárhajtású utasgépek. Tu-104-esek repültek a csehszlovák légitársaságnál, miközben a kontinens kapitalista országaiban a franciák Caravelleje jelentette e technológia nyitányát.
Az új technika új módszereket, rendszerfelfogást is követelt, amelyek itthoni kidolgozása a típusfőpilótára Dr. Fülöp Andrásra hárult, aki a Szovjetunióban kapott kiképzés során kapitányi és oktatói feladatok ellátására is jogosítást szerzett, és ahogy az a Szarvasbikák, gépmadarak című könyvében tett visszaemlékezéséből kiderül, rajta kívül még hét magyar pilóta ment első ízben kapitányi felkészítésre.
A Tu-134 a Malév általi megrendelésben három fős pilótakabin-személyzettel volt üzemeltethető, ami jelentősen eltért az eredeti, bombázó alapokon nyugvó gép ötfős kialakításától. A magyarok viszont kapitányi, másodpilótai és rádiós-navigátori hármasban repülték a típust, ami már önmagában is komoly előkészítést követelt a típusdokumentációkat illetően, az újdonsült sugárhajtóműves üzemből fakadó műszaki-kiszolgálói oldalról történt rákészülésről nem is beszélve.
A korszakindító nagy nap 1968. december 22-én érkezett el, amikor is Harkov-Moszkva-Budapest útvonalon megérkezett Ferihegyre a Malév első, HA-LBA lajstromú Tu-134-es gépe, amely jóváhagyott konfigurációjában 72 fő utast és 6 fős személyzetet szállíthatott. Még ugyanebben az évben Karácsony után, december 28-án hazarepülték a második, HA-LBC lajstromú gépet is, de a magyarországi berepülési programot már csak januárban kezdték meg. Szükség volt a honosításra, magyar nyelven is el kellett készíteni a papírokat.
Miután kibővült a kapitányi gárda és megvoltak a szükséges magyar légügyi engedélyek is, a típus 1969 áprilisától kezdődően fokozatosan állt be a forgalomba és vett át útvonalakat a négy-légcsavaros Il-18-asoktól. Az indulás azonban korántsem volt zökkenőmentes, több gond is volt a gépekkel. LBAladárt például egy isztambuli futópálya túlfutás következtében még az év végén selejtezték és törölték a lajstromból, hogy csak a legelső esetet említsük.
A Tu-134-es volt az első olyan szovjet típus, amely a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet, vagyis az ICAO légialkalmassági bizonyítványát is élvezte, és már a legelső példányok is ICAO CAT-I repülésekre voltak jogosítva, amely a megközelítési eljárás során 60 méteres felhőalap és 800 méteres vízszintes látástávolság minimumot engedélyezett, amelyet korábban a Malév gépei nem tudtak, tehát kedvezőtlenebb időjárási körülmények közepette is lehetővé vált az üzemeltetés, a menetrend tartása. Az automatikus megközelítés végzésére képes rendszert pedig a Tupoljev Malév Tu-134-esbe épített először.
A Tu-134-es új színt is hozott a flottába, mivel a Malév rajta vezette be a vállalat emblematikussá vált, később az aranykorhoz is kötődő festésmintáját, amely az ablaksoron végigfutó sötétkék vonalával és a vezérsíkon alkalmazott világos kék, nagy M betű mintával korának egyik, ha nem a legszebb festése volt.
Azt sokan tudják, hogy a Malév legutóbbi, egészen a 2012-es leállásáig alkalmazott arculatát Zsótér László tervezte, de Zainkó Géza és Zsaludek Endre kutatómunkáját, a típusismertető füzetükön keresztül segítségül hívva feltétlen érdemes megemlíteni, hogy ez a Tu-134-esen bevezetett, majdan a Tu-154-eseken, sőt még az Il-18-ason is futott dizájn Eleki Ákos, Tasi István és Nádai Ferenc nevéhez kötődik.
Törzs hossza: 36m
Szárnyfesztávolság: 29m
Magasság: 9m
Maximális felszállósúly: 44 tonna
Utasférőhely: 68-72 fő
Utazósebesség: 850-920 km/h
Utazómagasság: 11500 méter
Maximális hatótávolság: 3500 km
Üzemanyag kapacitás: 14000 liter
Hajtómű típusa: Szolovjev D-30
Hajtóművek tolóereje: 2×6800 kp
Hajózószemélyzet 3 fő / Légi-utaskísérő személyzet: 3 fő
A Tu-134-es 30 éven át volt jelen a magyar nemzeti légitársaság történetében. 1968-ban érkezett az első és 1998-ban búcsúzott az utolsó a Malévtől. Ezen időszak alatt összesen 14 darab gép szolgált. Volt köztük két kormánygép is, amelyek eleinte külön, dedikált festéssel is rendelkeztek, és egy szintén a festésmintájából adódó különlegesség is, a „papagáj”, amely egyszerre viselt Aeroflot és Malév feliratot, lévén, hogy a szovjet légitársaságtól lett bérelve, teljes átfestését pedig nem végezték el.
1991-1992 során a Malév Shannonban néhány Tu-134-est teljes fedélzet felújításnak vetett alá, amellyel nyugatiasodott a belső, jobban illet a vállalat addigra kialakított arculatához és minőségi elvárásaihoz, de a típus korán, fogyasztásán és zajterhelési mutatóin a kilencvenes évek végének közeledtével ez már mit sem segített.
A típusbúcsúztatóra 1998. január 8-án került sor Ferihegyen, amelyen az utolsó repülést HA-LBR végezte. A Malév flottáján belül kisebbik Tupoljev utóda a Fokker 70-es lett.
A Tu-134 meghatározó és feledhetetlen típusa a magyar légiközlekedésnek. Sok mindenben volt úttörő és minta is a későbbi korszakokra nézve. Nevéhez sajnos vérrel írott tanulságok is kötődnek, de az, hogy a vállalat aztán akkora sikerrel tudta bevezetni a másik nagy jelentőségűt, a Tu-154-est és egyáltalán, hogy kitanulták a sugárhajtóműves üzemet, amihez még sok egyéb berendezés újdonság is társult mind a 134-eshez, a KisTupihoz kötődik.
