Az Airbusnál már dolgoznak az alig tíz éve forgalomba állt A380-as óriástípus gyártásának leállításáról szóló forgatókönyveken a Reuters információi szerint.

Az Emirates és az Airbus vezetői novemberben, a 100. Emirates A380-as átadásán, látszólag még teljes egyetértésben. A képen szereplő három Airbus felsővezető, Tom Enders, Fabrice Brégier és John Leahy idő közben bejelentették távozásukat a cégtől. (Fotó: Airbus)

A hírügynökség három különböző forrásból származó értesülései szerint az európai repülőgépgyártó leállíthatja az A380-as gyártását, amennyiben nem sikerül megállapodásra jutniuk az Emiratesszel egy nagyobb volumenű megrendelésről.

Mint ismert az arab légitársaság az előzetes várakozások ellenére mégsem írta alá az Airbus által várva várt közel negyvendarabos, 16 milliárd dollár értékű megrendelést a Dubai Airshown.

A Reuters forrásai azt állítják, hogy az Airbus szakemberei már forgatókönyvekkel készülnek arra az esetre, ha a gyártó ezután sem tud megállapodni az Emiratesszel a megrendelésről.

A tárgyalások a felek között állítólag továbbra is folyamatban vannak, de egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a közeljövőben megszületik a megállapodás.

“Ha nem jön létre az Emirates-üzlet, az Airbus megkezdi az A380-as gyártás leállításának folyamatát”
– a hírügynökség meg nem nevezett forrása szerint, aki azt is hozzátette, hogy ez egy logikus döntés lenne az európai gyártó részéről az utóbbi időben tapasztalt gyenge kereslet miatt.

Az értesülést sem az Airbus, sem az Emirates nem kommentálta. A repülőgépgyártó arra a hírügynökség azon kérdésére sem válaszolt, hogy a projekten hány munkatársuk dolgozik.

Egy nagyobb volumenű Emirates-megrendelés nélkül az A380-as gyártósor nem fenntartható, legalább 30 darabra szóló új megrendelésre lenne szüksége az Airbusnak a gyártás fenntartásához.

A legnagyobb A380-as üzemeltető újabb nagyobb volumenű rendelése hiányában más légitársaságok sem rendelnek újabb példányokat a típusból, annak ellenére, hogy a Singapore Airlines egy óriási fedélzet-modernizálási programot jelentett be és a British Airways is érdeklődését fejezte ki újabb példányok forgalomba állítása iránt.

Forrás: Emirates

A Reuters ugyanakkor hozzáteszi, hogy a leállítás várhatóan fokozatosan fog történni, hogy az Airbus még le tudja gyártani a már meglévő kevesebb mint 100 darabra szóló megrendelést, melynek jelentős része (42) az Emirateshez kerül. Az Emirates eddig összesen 142 darabot rendelt a kétszintes óriásgépből, melyből a századikat idén novemberben vette át a légitársaság.

Az Airbus a jelenlegi gyártási sebesség mellett a következő évtized elejéig rendelkezik elegendő megrendeléssel arra, amely a gyártósort munkával látja el. A gyártó tervei szerint a gyártósor éves kibocsátását hat darab repülőgépre redukálják 2019-től.

A novemberi értesülések szerint az Emirates az új megrendelés feltételéül azt szabta, hogy az Airbusnak legalább tíz évig fent kell tartani a gyártást, de emellett a hajtóműválasztás és az eladást követő támogatás terén is lehetnek kemény, lezáratlan kérdések a felek között.

Az Airbus 11 milliárd eurót költött a kétszintes óriástípus kifejlesztésére, mellyel a Boeing 747-es egyeduralmát kívánták megtörni. Idő közben azonban a piaci környezet átalakulása miatt és a technológia fejlődésének köszönhetően, az új generációs, gazdaságosabb és kisebb kéthajtóműves repülőgépeket keresik a légitársaságok a négyhajtóműves óriások helyett.