Megkapta a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges hatósági engedélyt a brazil gyártású Embraer E190-E2 típus.

Forrás: Embraer

Az E190-es új generációs hajtóművekkel felszerelt, továbbfejlesztett változata részére február 28-án adta ki a légialkalmassági bizonyítványt a brazil polgári légügyi hatóság szerepét betöltő ANAC (Agência Nacional de Aviação Civil), az európai EASA-val és az amerikai FAA-vel egyszerre.

Az E190-E2 56 hónappal a program indítását követően érte el ezt a jelentős eredményt.

Az új generációs hajtóművek mellett az E190-es továbbfejlesztett változata teljesen újratervezett szárnyakat és új futóműveket kapott. Az E190-esek első generációjához viszonyítva az E2 rendszerei 75%-ban megújultak.

A tesztelési program során a négy prototípus összesen több mint 2000 órát töltött a levegőben,
de ezt megelőzően 45000 órányi laboratóriumi tesztnek vetették alá a repülőgép irányítási rendszerét, műszereit, valamint az elektromos, és hidraulikus részegységeket is.

Az E190-E2 a leghosszabb szervíz intervallummal rendelkezik a ma piacon lévő keskenytörzsű gépek között, ennek köszönhetően egy 10 éves periódusban 15 nappal többet repülhet a gép, mint elődje.

Forrás: Embraer

A tesztelési program eredményei alapján az Embraer kijelentette, hogy az E190-E2 a leghatékonyabb egyfolyosós repülőgép a piacon, továbbá a legkörnyezetbarátabb a károsanyag kibocsátás és a zajterhelés tekintetében is.

Az E2-es a tesztek során bebizonyította, hogy az üzemanyag-fogyasztása 1,3%-kal jobb, mint eredetileg tervezték, ez 17,3%-os javulás az előző generációs E190-esekhez képest.

Az E2-es felszállási teljesítménye is lényegesen jobbnak bizonyult, mint eredetileg várták, a magasan fekvő, vagy forró éghajlatú repülőterekről történő üzemelés esetén a hatótávolsága 600 tengeri mérfölddel nagyobb mint elődjéé. A rövid futópályával rendelkező repülőterekről felszállva – mint például London City – a repülőgép hatótávja több mint 1000 mérfölddel több, mint az előző generációs változaté.

A korábbi változatú E-Jeteken repülő pilóták átképzése az E2-re mindössze két és fél napot vesz igénybe és nem szükséges hozzá teljes értékű, mozgó szimulátor sem.

Amint arról korábban beszámoltunk, az E190-E2 a norvég Wideroe légitársaság flottájában áll kereskedelmi forgalomba. A típus a tervek szerint 2018. április 28-án teljesíti majd az első kereskedelmi járatát a Bergen és Tromso közötti belföldi útvonalon.

A norvégok három E190-E2-re írtak alá szerződést és 12 további E2 családba tartozó gépre van vételi opciójuk. Az E2-esek 114 székes változatban kerülnek a légitársasághoz, a rendelés értéke listaáron számolva 873 millió dollár, ha az opciókat is beleszámoljuk.

Forrás: Embraer

Az E2 család három típusból áll, a legrövidebb törzsű E175-E2-ből, az elsőként levegőbe emelkedő E190-E2-ből és a hosszított törzsű E195-E2-ből.

A típuscsalád legnagyobb tagjával, az E195-E2-vel kapcsolatban tavaly év elején jelentette be az Embraer, hogy a típus maximális felszállótömegét 2 tonnával, a maximális hatótávolságát pedig 450 tengeri mérfölddel megnövelik. A repülőgép szárnyfesztávja szintén megnő, mintegy 1,4 méterrel lesz szélesebb az eredeti tervekhez képest.

Az E-Jet 2 programját az Embraer 2013-ban indította el hivatalosan, miután az eredeti E-Jet család utolsó tagja, az E170-es kereskedelmi forgalomba állt.