Módosította az Airbus A350-esekre vonatkozó rendelését a Cathay Pacific, a társaság kevesebb ezres XWB-t vásárol, és néhány megrendelést egy évvel később vesznek át.

A társaság honlapján közöltek szerint a meglévő 26 darabis A350-1000-es rendelésben hajtotta végre módosítást. Az Airbusszal történt megállapodás szerint hat darab ezrest 900-asra konvertáltak, a leszállítást pedig 2019 és 2020 közöttre kérték. Ezzel egyidejűleg öt darab ezres A350 leszállítását eltolták és az eredeti tervekhez képest egy évvel később, 2021-ben kapja meg a hongkongi légitársaság.

A közlés tartalmazza továbbá, hogy a társaság igazgatósága jóváhagyta a Cathay Dragon számára megvásárolni kívánt 32 darab Airbus A321neo vételét. Korábbi beszámolónk szerint a Cathay-csoport 4,1 milliárd euró értékben vásárolt (listaáron számolva) keskenytörzsű gépeket a diszkont leányvállalata számára.

A csoport augusztusban közölte, hogy az első félévben az előző évihez képest szinte alig nőtt az árbevétele, viszont a tavalyi 45 millió dolláros nyeresége 250 millió dolláros veszteségbe csapott át. A Cathay már az első negyedévben lejtmenetbe kapcsolt anyagilag a Singapore Airlines-szal együtt, akkor az erős konkurenciát is az okok között említették, mivel a hongkongiaknak a többiekhez képest elenyésző mértékű ráhordó kapacitása van.

Ezt korábban még a kabintermék folyamatos javításával kompenzálták, a Skytrax is többször ötcsillagos légitársaságnak választotta őket. Bár a fejlesztéseket azóta is folyamatosan ütemezik, lehet, hogy ez is hozzájárult a mostani rosszabb teljesítményhez. A flottacsere folyamatos, a 747-eseket nem rég vonták ki, helyükre pedig Airbus A350-esek érkeztek és érkeznek: 17 900-as már szolgálatban van és további 31, köztük 1000-es változatok is érkeznek majd Hongkongba.