A legújabb hírek szerint 2018 augusztusának végéig tartanak az átalakítási munkálatok a Berlin-Brandenburg reptéren. A sorozatos műszaki hiányosságok miatt már jó ideje zárva tartó terminál így várhatóan tényleg csak 2019-ben fogadhatja az első utasokat. Eközben Tegel kapcsán újabb ötletek merültek fel: a korábbi vezérigazgató szerint a kormányzati repüléseknek és az üzleti kisgépes forgalomnak lehetne nyitva hagyni.

A jelek szerint tényleg csak 2019-től fogadhat utasokat (Fotó: Berlin Airport)

Nyilvánosságra került egy átalakítási menetrend, amely szerint 2018. augusztus 31-ig tartanak a műszaki hiányosságokat megszüntető munkálatok a Berlin-Brandenburg reptéren – írja az aero.de portál.

Az eredetileg 2011-ben megnyitni tervezett, Schönefeld déli bővítésével létrehozott új fővárosi légikikötő átadásának dátumát még az idén meg kívánja nevezni Engelbert Lütke Daldrup, az üzemeltető vezetője.

Korábban szó volt jövő évi megnyitóról is, ám a berlini főpolgármester, Michael Müller nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte esélytelen a 2018-as üzembe helyezés. Néhány hete már kiszivárgott, hogy vélhetően tényleg csak 2019-ben lehet megnyitni a terminált.

Az üzemeltető cég menetrendje szerint csak 2018 májusáig lesz kész a tűzvédelemben fontos szerepet játszó vízködoltó-rendszer átalakítása. Mivel pedig még több más műszaki kérdés is megoldásra vár, csupán jövő év augusztusában fejeződhet be a munka.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt követően kezdhetik meg a különböző rendszerek összekötését, tesztelését, majd a több ezer emberrel tervezett próbaüzemet.

Korábbi becslések szerint ha végre elkészül az épületegyüttes, a tesztelése összesen egy évet vehet igénybe. Ezért ha csak jövő nyáron fejezik be az átalakításokat, 2019 közepén-végén nyílhat meg az új terminál.

Eközben nemsokára népszavazást is tartanak a berliniek körében, amelyet a Tegel reptér nyitva hagyásáról vagy bezárásáról kell dönteni. Egyes vélemények szerint mivel a német fővárosban megforduló légiutasok száma már meghaladja az új terminál kapacitását, tovább kellene működtetni Tegelt.

A reptérüzemeltető szerint ez túl sokba kerülne, helyette a schönefeldi épületeket tartanák még szolgálatban, ez 11 milliós plusz kapacitást jelent, bővítéssel 17 millióst. A Berlin-Brandenburg-terminált pedig több lépcsőben tervezik bővíteni a következő években, így 2035-re 55 millió utast lenne képes kiszolgálni a hosszú távú tervezet szerint, ezért nem volna szükség Tegelre. A napokban az aero.de cikke szerint a berlini pénzügyekért felelős szenátor is megerősítette, hogy évente 250 millió eurós plusz költség volna Tegel nyitva hagyása, és erre semmi szükség, Berlin-Brandenburg bővítésével a probléma orvosolható.

Hartmut Mehdorn, a berlini reptérüzemeltető cég korábbi vezetője az aero.de másik tudósítása alapján azt az ötletet vetette fel, hogy Tegel a kormányzati repüléseknek és a legfeljebb 30 tonnás üzleti kisgépek számára maradhatna meg. Ezzel szükségtelenné válna az előbbi feladathoz a Schönefelden tervezett kormányterminál. A fel- és leszállásokat pedig elképzelése szerint korlátoznák reggel 6 és este 8 óra közötti időszakra, így a környék lakossága jelentős zajártalomtól mentesülne. Emellett a kevés felújítással együtt is profitábilis maradna Tegel.