Különös érvelést vetett be a Boeing az Egyesült Államok kereskedelmi testülete előtt. A minapi meghallgatáson az amerikai gyártó azt mondta: azzal, hogy a Delta a Bombardier CSeries-ből rendelt szerinte „dömpingáron”, a kanadai gyár veszélyezteti a „100-150 férőhelyes típusa”, a 737 MAX 7 piacát. Holott a Delta a kétosztályos elrendezésben 108 személyes, kisebb CS100-asból rendelt, a 737-esek ezen változata hasonló kabinnal pedig leginkább 130 férőhely körüli. A Delta képviselői azt hangsúlyozták, hogy nem tudott megfelelő terméket kínálni a Boeing, ezért szóba sem jött, hogy őt választhatnák.

Vádlottak padjára került a Bombardier CS100-as (Fotó:AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Vádlottak padjára került a Bombardier CS100-as (Fotó:AIRportal.hu)

Nagyon fontos a 100-150 ülőhelyes keskenytörzsű gépek kategóriája a Boeing-gyárnak, és a Bombardier lépései azzal fenyegetnek, hogy ki kell lépnie ebből a szegmensből – mondta Ray Conner, a Boeing alelnöke a minap az Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmi bizottsága (ITC) előtt a flightglobal.com cikke szerint. Mint arról az AIRportal.hu is beszámolt, a vállalatóriás az importfelügyeletért is felelős testület elé citálta a kanadai versenytársát.

Az amerikai gyártó szerint a Bombardier „dömpingáron”, alig húszmilló dolláros darabáron adott el a Delta Air Linesnak a kisebbik, CS100-as változatból 75 példányt, miközben úgy véli, a gyártási költség több mint harmincmillió.

Ez komoly vád, a hazai és a nemzetközi szabályok is tiltják a kereskedelmi dömpinget. Emellett a Boeing nehezményezi, hogy a Bombardier kormányzati támogatást is kapott, két és fél milliárd dollár értékben.

A Boeing-alelnök közölte, hogy veszélyben látják a 737 MAX 7-est, szerinte már csak egy vagy két elvesztett USA-beli tender kell ahhoz, hogy a legkisebb új generációs 737-es „kereskedelmileg fenntarthatatlan” legyen.

Egyik ügyvédjük a testület előtt ismételten hangsúlyozta, hogy ha kénytelenek a versenytársak „dömpingárai” miatt túlzó kedvezményt adni, és ha nem sikerül több megrendelést szerezni, a Boeing kiszorul a 100-150 férőhelyes gépek piacáról. A gyártó szerint a Bombardier felől érkező nyomás miatt kedvezményt kellett adnia a 737-700-asokra is, amelyeket végül a United megrendelt.

A flightglobal arra is emlékeztet, hogy ha a testület és a kereskedelmi minisztérium párhuzamos vizsgálata, amely novemberben végződhet, helyt ad a Boeing vádjainak, akkor nagymértékű importvámot róhatnak ki a Bombardier-Delta üzletre.

Ugyanakkor a Boeing érvelése azért különös, mert a 737-esek -700-as és MAX 7-es verziója tipikus, két osztályos elrendezésben 128-138 férőhelyes, a Delta által megrendelt Bombardier CS100-as pedig csupán 108.

A vitában a testület előtt nagyrészt erről ment az adok-kapok. A Boeing szerint a 100-150 üléses kategóriáról van szó, az ellenoldal szerint ennél szűkebb a CS100-as piaca, a kategória alján található. Vélhetően azért kommunikál így a Boeing, mert a 75 plusz 75 opciós megrendelés lehetőséget ad a Deltának, hogy a nagyobb, már valóban 130-160 fős CS300-asra váltson. Ám mivel most pusztán a meglévő, CS100-asokra szóló szerződés miatt vádolja a Bombardiert, furcsának tűnik ez az indoklás – sarkosabban mondva csúsztatásnak is minősíthetjük.

A Bombardier képviselői a bizottsági ülésen úgy érveltek: azért fejlesztették ki a CSeriest, mert a Boeing elhagyta a 100 ülőhelyes szegmenst a 717-es gyártásának leállításával.

Álláspontjuk szerint a Boeing nem készít olyan terméket, amely a Bombardier gyártmányaival versenyez. A kanadai cég alelnöke, Ross Mitchell a bizottsági ülésen visszautasította azt is, hogy csupán 20 millió dolláros „árcédula” szerepelt volna a Delta-üzletnél.„A repülőgépek nem olyanok, mint egy sampon, amelynél összehasonlítható ár esetén a 30 százalékkal nagyobb mennyiség bónuszt jelent” – fogalmazott viccesen a kanadai gyártó ügyvédje, hangsúlyozva a méretkülönbségeket.

Látványterv a Delta leendő CS100-asáról. Kérdés, hogy miképp "verhet meg" egy 108 férőhelyes gép egy 130 üléses konkurens típust (Grafika: Bombardier) | © AIRportal.hu

Látványterv a Delta leendő CS100-asáról. Kérdés, hogy miképp “verhet meg” egy 108 férőhelyes gép egy 130 üléses konkurens típust (Grafika: Bombardier)


A Boeing-alelnök szerint ugyanakkor pont a méret és az ár miatt a Deltának kínáltak használt 717-eseket, illetve másodkézből származó Embraer E-190-eseket is. A Delta alelnöke, Gregory May erre azt mondta, a Boeing nem tudott új repülőgépeket kínálni a 100-110 üléses szegmensben, olyanokat, amelyek megfelelnek a kívánalmaiknak.

Hamis azt állítani, hogy a Boeing piacot vesztett a Delta CS100-as megrendelése miatt. „Egyszerűen nem jöhetett szóba a Boeing” – mutatott rá a Delta-vezér.

(Ezzel vélhetően arra utalt, hogy talán túl nagynak, súlyosnak, drágábban üzemeltethetőnek tartották a 737 MAX 7-et, vagy -700-ast. A legkisebb, -600-as gyártását bár hivatalosan nem állították le, de évek óta nincs az árlistában, tehát nem rendelhető, és ebből új hajtóműves változat sem lesz.) A férőhelyszámokkal kapcsolatban a Delta másik alelnöke, Joe Esposito is úgy érvelt, hogy egy száz üléses gép és egy 150 üléses nem összevethető.

Hangsúlyozta azt is, hogy bevett szokás a korai ügyfeleknek nyújtott kedvezmény, hiszen a még nem eléggé kipróbált új típusok kockázatokat rejtenek. A Delta 2018 tavaszától veheti át az első gépeit, a 2016 tavaszán leadott megrendelése alapján – ha minden jól megy, ugyanis a Bombardier gondokkal küzd a gyártás felfuttatásában, újabban az Airbusnál is ismert Pratt&Whitney-hajtóműproblémák miatt.

Ahogy a neves Leeham News nemrég, a kereskedelmi bizottsághoz benyújtott panaszról szóló hírek idején írta a „dömpingárakról”: a Boeing is extrém kedvezményeket adott például a 787-esekre az első időkben.

Az egyes Boeing 787-es példányok előállítási költségét csak 2015 végére haladta meg az értékesítési ár
– teszik hozzá.

Arról, hogy a Delta mint az egyesült államokbeli bevezető légitársaság nagy árengedményt kapott, Leehamék azt mondják: az iparágban az ilyesmi bevett szokás. „A Bombardier megteszi. Az Embraer megteszi. Az Airbus is megteszi. A Boeing szintén” – mutatnak rá sommásan.

Ahogy arról az AIRportal.hu is már beszámolt, a repülőgépgyártók rendre különféle testületek elé citálják egymást, például a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO elé: itt már meszelték el az Airbust és a Boeing-gyárat is. Az elmúlt sok évben folytatott harcukban kölcsönösen tiltott állami támogatásokkal vádolják egymást.

MEGOSZTÁS