Napi cikkek: 2019.10.08.

Poggyászgyűjtő szolgáltatást indít a manchesteri repülőtér

Manchester repülőtere új partneri kapcsolatot indított az Airportr nevű alkalmazással, amelynek révén utóbbi összegyűjti az utasok poggyászát, majd pedig kiszállítja a repülőtérre.

Airbus vs Boeing – A harmadik negyedév adatai

Tovább gyengélkedik a Boeing a 737 MAX-ok hiánya miatt, az Airbus ezt kihasználva nem csak eladásban, de átadásban is elhúzott amerikai versenytársa mellett a harmadik negyedéves adatok szerint.

Beperlik a Southwest pilótái a Boeinget

Beperlik a Southwest pilótái a Boeinget a 737 MAX változatok műszaki hibája és az elmaradt fizetések miatt.

4 millió 700 ezer utas fordult meg Ferihegyen júliustól szeptemberig

Július eleje és szeptember vége között 4,7 millió induló és érkező utazó használta a repülőtér termináljait, amely ismét erős, az európai átlag feletti növekedést jelent, de a korábbi évekhez képest lassulás látszik.

Mostantól Szaúd-Arábiába is igényelhető turisztikai célú vízum

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy a turizmus fellendítése érdekében megnyitja kapuit a külföldi látogatók előtt.

Könnyű nagysebességű helikopter konstrukciójával állt elő a Bell

Bemutatta a Bell a jövő potenciális fegyveres felderítő helikopterének koncepcióját, a Bell 360 Invictust, az USA-ban 2017-ben kivont Kiowa Warrior forgószárnyasok potenciális utódját.

Bevonta a hatóság a Ukraine Air Alliance engedélyeit

Az ukrán légügyi hatóság bevonta a Ukraine Air Alliance légitársaság üzemeltetői engedélyét a cég egyik Antonov An-12-esét ért, halálos áldozatokkal járó balesetet követően.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »