Napi cikkek: 2020.10.08.

Elköszönt utolsó két Boeing 747-esétől a British Airways

Ötven év után nem lesz többé Jumbo Jet a British Airways flottájában, az utolsó két példányt ma búcsúztatták. A gépek tárolásba kerülnek, sorsuk egyelőre bizonytalan. 

Legalább öt szimulátoros képzést javasol az FAA a Boeing 737 MAX-pilótáknak

Nyilvánossá tette az USA légügyi hatósága a 737 MAX repüléséhez szükséges javasolt képzési feltételeket, ezekben több olyan pont is szerepel, amelyeket a Boeing korábban nem tartott szükségesnek.

Elkészült az XB-1 szuperszonikus repülőgéppel a Boom

Bemutatta a Boom Technology az elkészült technológiademonstrátorát, az XB-1-est, amely lényegében a majdani szuperszonikus utasszállítójának kicsinyített változata.

Három útvonalon repül Budapestről a LOT a téli menetrendben

Az október végén kezdődő 2020/21-es téli menetrendben a Varsó mellett Wrocław és Szöul lesz elérhető közvetlenül Budapestről a LOT Polish Airlines hálózatán, a tervezett járatnyitásokat a járványhelyzet miatt jövő tavaszra halasztották. New Yorkba decemberben viszont visszatérhet a cég.

Megjöttek az adatok, így zuhant be Ferihegy utasforgalma szeptemberben

Alig több mint 88 ezer utast regisztrált múlt hónapban a Budapest Airport, az áruforgalom két százalékkal nőtt tavalyhoz viszonyítva, a gépmozgások száma viszont több mint 70 százalékkal esett vissza.

Legyél te a repülőgép-karbantartás karmestere!

A szakmai tudásod már megvan. Készen állsz arra, hogy a következő szintre lépj? Az Aeroplex most olyan tapasztalt, EASA Part-66 B1/B2 repülőgép-szerelőket és -műszerészeket keres Check Supervisor vezetőképző programjába, akik készek nagyobb felelősséget vállalni, és a karbantartási projektek irányítói szerepébe lépni. A jelentkezés augusztus 15-ig nyitva áll.
Hirdetés