Magával rántotta az Easyjet gazdálkodását a kerozin árának emelkedése és a Brexit miatti bizonytalanság, legalábbis ezt a két tényezőt jelölte meg a brit diszkont cég az adózás előtti eredmény 300 százalékos zuhanásának okaként.
A légitársaság a honlapján közzétett eredménykimutatás szerint a március 31-ével végződött első pénzügyi félévben 2,4 milliárd font bevételre tett szert, 2,4 százalékkal többre, mint egy évvel korábban, ebből mintegy félmilliárd fontot tett ki a kiegészítő árbevétel. A kiadások azonban ennél nagyobb mértékben, 6 százalékkal 2,6 milliárd fontra nőttek.
Ebben jelentős szerepe volt a kerozinár emelkedésének, üzemanyagra 14 százalékkal költött többet a cég, mint a tavalyi első félévben, de Brexit körüli bizonytalanság és az emiatt hezitáló piac is rontotta az egyenleget, bár ennek mértékét a cég nem közölte.
Az Easyjet csak adózás előtti eredményről számolt be, ennek értéke 272 millió font veszteséget mutat, miközben tavaly ugyanilyenkor 68 milliós mínusszal zártak.
Az október végétől március végéig tartó időszakban az Easyjet 13,3 százalékkal 41,6 millióra növelte utasforgalmát, a járatok kihasználtsága azonban a túlkapacitás miatt 1 százalékponttal 90,1 százalékra csökkent.
Johan Lundgren vezérigazgató a nem túl fényes eredményeket kommentálva azt írta, az eredmények megfelelnek a várakozásoknak, a társaság előtt álló legnagyobb kihívás a költségkontroll.
Bár az adatok szerint a második félév előfoglaltsági szintje 3 százalékponttal elmarad a tavalyitól, a Brexit-ügy sem segíti az üzemelést, és az első féléves eredmények sem túl fényesek, az Easyjet mégsem változtatott teljes éves kilátásain.