Kisebb bővítést hajt végre szeptemberben európai hálózatában a KLM, a Ryanair viszont a kereslet csökkenésére hivatkozva ennek ellenkezőjét teszi.

A holland királyi légitársaság azt közölte lapunkkal, hogy augusztusra 10 ezer, szeptemberre már 13 500 járatot állított a menetrendbe európai hálózatán, ami viszont még mindig jelentősen elmarad a tavalyitól, amikor közel 20 járat repült ugyanebben az időszakban.

Európában 72-ről 91-re növeli a KLM az elérhető célállomásai számát október végéig.

A visszaállított útvonalak közé tartozik majd például a Corkba, Poznanba és Southampontba közlekedő járat.

Az interkontinentális célpontok esetében is lesz bővítés, a téli menetrendi időszak október végi kezdetéig 59 repülőtér válik elérhetővé a KLM-mel, ez tízzel kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A járatszám 2000 körül alakul majd a tervek szerint, de az összeköttetések egyharmadán a KLM csak árut szállít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Ryanair viszont mintegy 20 százalékos kapacitáscsökkentést hajt végre szeptemberben és októberben.

A Reuters híre alapján ennek oka, hogy a járvány miatt újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be egyes országok. Az ír fapados légitársaság elsősorban a járatsűrűségeket csökkenti, útvonalakat ritka esetben függeszt fel.

Az ír fapados az egyik leghevesebben tiltakozó légitársaság (Fotó: Ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Főként a francia és spanyol járatokon maradoznak el az utasok, részben amiatt, hogy az Egyesült Királyság 14 napos karantént rendelt el az onnan belépőkre.

A Ryanair egyébként lefelé módosította a mostani üzleti évére becsült utasszámot: májusban még úgy gondolták, hogy a jövő március végéig tartó pénzügyi évben 80 millió utast szállítanak majd, tehát fele annyit, mint egy évvel korábban. Az új intézkedések miatt most már csak 60 millió utassal számolnak ezen idő alatt.