Le kívánja mondani Airbus A320neo-megrendelését a Croatia Airlines, hírek szerint a tárgyalást már a koronavírus-járvány előtt megkezdték az európai repülőgépgyártóval. Az Air Baltic viszont a rossz piaci helyzet ellenére sem törli megrendeléseit, csak átütemezte a következő példányok átvételét, ahogy a SAS Scandinavian Airlines is.

A horvát nemzeti légitársaság összesen négy darab, új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neót rendelt még korábban az Airbustól, és a szerződés értelmében már ki is fizetett 8,5 millió euró előleget, tavaly augusztusban pedig elindult a szerelők átképzése is az új típusra.

Az első két A320neo-t 2022-ben, a többit 2023-ban kellene átvennie a cégnek, de közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt tárgyalásokat kezdeményezett a becslések szerint 360 millió euró értékű szerződés teljes felbontásáról, és minden géprendelés törléséről – írta meg az Aerotime.

Ezzel a Croatia Airlines már másodszor táncol vissza az új Airbusok átvételétől, a mostani szerződés már egy módosításból született.

A cég eredetileg 2008-ban rendelt négy kisebb A319-est, de a gépek átvételének elhalasztása és többszöri újratárgyalás után 2015-ben már inkább ugyanennyi A320neo-ra írtak alá szerződést a jelenlegi feltételekkel. Akkor a cég rossz anyagi helyzetével indokolta a halasztást, ami most megismétlődhet a járvány, és a kereslet csökkenése miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu)

A már befizetett előleget ezzel együtt nem kérnék feltétlenül vissza, hanem az Airbus által nyújtott szolgáltatások kifizetése használnák fel. Erre szüksége is lehet a Croatia Airlinesnak, mert a világ egyik legidősebb gépparkjával rendelkezik.

Ugyanakkor a légitársaság 2020 és 2025 közötti időszakra szóló terveiben már nem is szerepelnek az új A320neók, helyettük kevésbé koros, hosszú távra lízingbe vett A319-esekkel és A320-asokkal újítanák meg a flottát.

A Croatia Airlines az utóbbi időszakban folyamatosan komoly pénzügyi és strukturális problémákkal küzdött, emiatt 2019 októberében a kormány százmilliós mentőcsomagot készített elő a cég számára, és a légitársaságot több horvátországi reptérrel egy közös holdingba akarta szervezni, az új kormány azonban visszavonta a tervet.

Már a krízis előtt is veszteséges cég a koronavírus-járvány miatt az idei évben hatalmas mínuszt halmozott fel, a horvát kormány a többször is zátonyra futott privatizációs kísérlet után most újra stratégiai partnert keres a légitársaságnak, terveik szerint az év végéig körvonalazódhat a döntés a vállalat jövőjéről.

Gépátvételeket ütemezett át az Air Baltic és a SAS

Az Air Baltic közölte, hogy nem áll el egyetlen megrendelt Airbus A220-300-asának átvételétől sem. Ehelyett úgy módosította a megállapodást a gyártóval, hogy a rendelésből fennmaradó 28 példányt elnyújtva, 2024-ig veszi át, ezek közül három még idén megérkezik.

A krízis lehetőséget adott számunkra, hogy előrébb hozzuk a flotta homogenizálását, és egyetlen típusra, az A220-300-asra alapozzuk a jövőbeli fejlődést – emelte ki Martin Gauss vezérigazgató.

A tavaszi teljes leállással egy időben ugyanis végleg távoztak a flottából a kiöregedő, kevésbé gazdaságos Boeing 737 Classic sorozatú és Bombardier Dash 8 Q400 gépek is. Ezekre normál helyzetben tovább lett volna szükség, mert még nem állt rendelkezésre elegendő példány az A220-asokból.

Bár az ütemezést most módosították, az elkövetkező öt évben hatalmasat szeretne fejlődni a balti légitársaság, a jelentősen nagyobb kapacitások és remélt forgalom mellett a környezetterhelés minimalizálására is figyelmet szentelve. A számítások szerint az új gépek elődjeikhez képest 20 százalékkal kevesebb szén-dioxidot és 50 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot juttatnak a légkörbe.

Fotó: AIRportal.hu

Hasonló lépésről állapodott meg a SAS Scandinavian Airlines is az Airbusszal. A negyedéves pénzügyi eredmények közlésében a társaság azt írta, sikerült megállapodniuk az európai gyártóval arról, hogy nyolc A320neo és két A350-es átvételét 2024 utánra halasztják el. Ezzel jelentősen csökkenthető a tőkeköltés, és továbbra is azzal számolnak, hogy 2023-ra már csak Airbus gépek lesznek a flottában. Jelenleg még ATR-ek és Boeing 737-esek is szolgálnak a skandináv cégnél.