Bár a 2020-as pénzügyi évét a vártnál kedvezőbb helyzetben zárhatja a Ryanair, a vezérigazgató szerint az unió nagyon lassan halad az oltási programmal, ezért idén nyáron a becsülthöz képest kisebb forgalma lesz a fapadosnak.

A Ryanair korábban 80 és 120 millió közé becsülte utasainak számát az idén áprilistól 2022. március 31-ig tartó pénzügyi évében, Michael O’Leary vezérigazgató azonban most egy online konferencián a Reuters szerint azt mondta, inkább ennek a sávnak az aljára várható a forgalom mértéke.

Ennek oka elmondása szerint az, hogy az unióban lassan halad az oltási program, ez pedig visszafogja a forgalom növekedését, amiben jelentős szerepet játszott a húsvét idején még érvényben lévő utazási korlátozás is.

Fotó: AIRportal.hu

Ennek ellenére O’Leary némi pozitívumról is beszámolt: szerinte bár a 2022 márciusában záruló, következő pénzügyi évre hivatalos profit-előrejelzést még túl korai lenne kiadni, úgy hiszi, a légitársaság közel lesz a nullszaldós működéshez.

A Ryanair májusban adja ki a 2020-as gazdálkodási eredményeit, az előrejelzések szerint 800-850 millió eurós veszteségről adhat számot a társaság, szemben a 850-950 milliós várt eredménnyel. A társaság március végével az elmúlt 12 hónapban 27,5 millió utast szállított, szemben az egy évvel korábbi 149 millióval.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vállalat szabad készpénzállománya március végén 3,1 milliárd euró volt, 400 millióval kevesebb, mint december végén.