Lezárult a vagyonelemek megvétele, így az új cég a csúcsszezonban élesztené fel a tavaly tavasszal csődbe ment légitársaságot.
A brit ITV azt írta: a felszámolók bejelentették, hogy a Flybe értékeinek vevője a Thyme Opco befektetési alap, amelynek anyagi hátterét a néhai brit regionális légitársaság egyik korábbi tulajdonosa, a Cyrus Capital adja.
Új néven, Flybe Limitedként, és az első időszakban a korábbinál kevesebb géppel és járattal, az egykori hálózata fontosabb útvonalain kezdhet ismét üzemelni a légitársaság.
Mindez azonban az oltási program előrehaladtával, valamint az utazási szabályok módosullásával még változhat.
A tulajdonos cég szóvivője azt írta, közel fél évig tartott az új vállalat megalapítása és a vagyonelemek felvásárlása. Hangsúlyozta: ez lesz az első alkalom, hogy egy csődbe ment, felszámolás alá került brit légitársaságot sikerül újraéleszteni.
A Flybe tavaly március elején, a koronavírus-járvány kitörése után bevezetett utazási korlátozásokkor állt le, de már azelőtt is nagyon rossz anyagi körülmények között működött. Egy időben Budapestre is közlekedett, de fő tevékenysége a kisebb forgalmú, brit regionális repülőterek összekötése volt.
A Cyrus Capital már a nyáron jelezte, hogy részt venne a cég felélesztésében. Tavaly októberben sikerült megállapodni a vagyonelemek eladásáról, a folyamat most zárult le.
A leállás előtt a Flybe 70 repülőgéppel rendelkezett, évente 8 millió utast szállított, és a szezonális járatokkal együtt mintegy 80 célállomásra repült, 2400 munkavállalót foglalkoztatva.
A flotta egy része már nincs meg, néhány Bombardier Q400-asuk Kanadába került, ahol tűzoltó repülőgéppé alakítják át őket.