Felszállt az egyhajtóműves, többcélú Bajkál LMSz-901 prototípusa Jekatyerinburgban, a repülőgépet elsősorban a nehezen elérhető területek kiszolgálására használhatják majd a regionális légicégek.
A prototípus az első repülés alkalmával mintegy 25 percet töltött a levegőben, és 500 méteres magasságig emelkedett fel, ennek során tesztelték a repülőgép stabilitását és irányíthatóságát.
A tesztelési programhoz még két példányt gyártanak a típusból, amelyből az egyiket a berepülésekhez, a másikat a szerkezeti tesztekhez használják majd.
A szovjet Antonov An-2-es leváltására tervezett, kilenc utas szállítására képes típus sorozatgyártása két éven belül kezdődhet el az orosz ipari és kereskedelmi miniszter, Gyenyisz Manturov közlése szerint.
A repülőgép 2 tonna hasznos teher szállítására képes, maximális hatótávolsága 1500 kilométer, utazósebessége 300 km/óra lesz.
Az elődtípushoz képest a legszembetűnőbb változás a kétfedeles szárnyszerkezet helyett a vállszárnyas kivitel, illetve a korábbi csillagmotor helyett alkalmazott modern gázturbina.
A még a 2021-es moszkvai légiszalonon bemutatott gépen a General Electric H80-200 hajtóművet alkalmazták, amely a csehszlovák Walter M601 típus továbbfejlesztett változata, azonban várhatóan 2024-től a repülőgép a hazai gyártású VK-800S hajtóművel is elérhető lesz. Amint a fenti képen is látható, a típus modern avionikát és műszereket kapott.
A futóművek elrendezése és formája hasonlít leginkább az An-2-eséhez, ezen vélhetően azért nem változtattak, mert az LMSz-901-esnek is képesnek kell lennie le- és felszállni az ország távol-keleti régióiban lévő, kiépítetlen és rossz minőségű futópályával rendelkező reptereken is.
A típus alapváltozata mindössze 120 millió rubelbe (1,6 millió USA-dollár) kerül majd, az orosz állam 2030-ig 300 példányra adhat le megrendelést.