Az egy évvel ezelőtti bevezetés óta több mint 160 ezer utas váltott jegyet az Emirates prémium turista osztályára, amely jelenleg 11 város között érhető el, de ősszel 13-ra bővül a lista.
A 2022. augusztusi bemutatása óta az Emirates prémium turista osztálya iránti kereslet meghaladta a várakozásokat, a foglalások száma hónapról hónapra nőtt, ami bizonyítja, hogy az utazók széles körének vonzó a visszafogott luxus és a magas színvonal a meggyőző ár-érték arány mellett – közölte lapunkkal a légitársaság.
Adataik szerint a szolgáltatást választók közel fele egyedül utazik, míg másik felét a párok és a családok teszik ki, 60 százalékuk egyben a légitársaság hűségprogramjának, az Emirates Skywards-nak is tagja.
A légitársaság a legújabb prémium turista osztállyal felszerelt A380-as óriásgépeit London, Sydney, Melbourne, Auckland, Christchurch, Szingapúr, Los Angeles, New York, Houston, San Francisco és Dubaj között közlekedteti, amelyeken rendszeresen telt ház van ezen kabinrészben.
A tervek szerint október 29-től a Mumbaiba és Bengaluruba közlekedő utasok számára is elérhetővé válik a szolgáltatás, de hamarosan további célállomásokat jelentenek be.
Az Emirates jelenleg 20 repülőgépet üzemeltet prémium turista osztályú kabinrésszel, ezekkel egy év alatt közel 4500 járatot üzemeltetett, több mint 36 millió kilométert tett meg.
A termék számos első helyezést és elismerést hozott a légitársaságnak a 2023-as Skytrax Awards, a Business Traveller Awards, az Airline Ratings Excellence Awards és a 2022-es Business Traveller Middle East Awards versenyein.
A prémium turista osztály bevezetése a légitársaság több milliárd dolláros modernizációs programjának központi eleme, amelyben 67 A380-as és 53 Boeing 777-es gépének belső terét újítják fel. A program végére több mint 4000 ilyen ülést, valamint több mint 700 első osztályú minikabint és 5000 üzleti osztályú ülést alakítanak át a legmodernebb belső terekkel.