Egy lengyel gazdasági portál értesülései szerint a LOT Polish Airlines felvásárolhatja a cseh Smartwings légitársaságot, és a tárgyalások a végső szakaszban vannak.

A lengyel Money.pl forrásai szerint a LOT vezérigazgatója, Michał Fijoł november elején járt Prágában, ez a tervezett akvizícióval hozható összefüggésbe.

Az ügyletre rálátó, névtelenséget kérő forrás megerősítette, hogy a tárgyalások előrehaladott szakaszban vannak, de végleges döntés még nem született, illetve ha meg is lesz, azt még a részvényeseknek és a versenyhatóságoknak is jóvá kell hagyniuk.

A hírportál egy másik forrása hangsúlyozta: a LOT azért próbálja titokban tartani az ügyet, hogy ne fedje fel lépéseit a versenytársak előtt, illetve ne keltsen alaptalan várakozásokat, ameddig a végső eredmény még bizonytalan, okulva a Condor sikertelen felvásárlása körüli ügyből. Mint megírtuk, a lengyel cég még 2020-ban érdeklődött a német szabadidős légitársaság megvásárlása iránt is, de az ügylet meghiúsult, főként a világjárvány gazdasági következményei miatt.

Fotó: AIRportal.hu

A LOT a portál megkeresésére nem kívánta kommentálni a híreket, ahogyan a Smartwings  sem reagált az értesülésekre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Smartwings jelenleg teljes egészében cseh tulajdonban van, tulajdonosai Jiří Šimáně és Roman Vik nagyvállalkozók. Az izraeli Israir Group korábban többször is megpróbálta megszerezni a korábban kínai résztulajdonban lévő társaságot, de idén nyáron végleg visszalépett.

A térség több piacán, köztük Magyarországon is jelen lévő Smartwings felvásárlása jelentősen erősítené a LOT regionális jelenlétét, főként a charterjáratok piacán. A csoporthoz tartozik a Czech Airlines (CSA) is, amely tavaly ősszel fejezte be az önálló járatüzemeltetést, bár a márka továbbra is létezik.

Fotó: AIRportal.hu