A személyzettel együtt történő bérbeadásra szakosodott, kétes hírű, román bejegyzésű, de afgán hátterű légitársaság mindhárom Airbus A340-300-asa elhagyta a flottát.

A Legend Airlines-t 2020-ban alapította két afgán üzletember, a román engedélyekkel rendelkező légitársaság 2022-ben lépett be a szélestörzsű, nagy hatótávú repülőgépek személyzettel együtt történő bérbeadásának piacára.

Flottájukat a négyhajtóműves Airbus A340-300-asra építették, és az azóta megszűnt Air Belgium két kivont repülőgépét állították üzembe, majd 2023-ban egy harmadik példányt is. A kizárólag turista osztályú ülésekkel felszerelt repülőgépeket charter-járatokra, illetve más légitársaságoknak adták bérbe.

Bár a Legend Airlines hivatalosan nem jelentette be működésének felfüggesztését, az indiai Spicejettel kötött wet-lease szerződés 2025 végén lejárt, új megrendelések hiányában pedig mindhárom gépük elhagyta a flottát.

A légitársaság egykori A340-300-asa, amely részben az Air Belgium színeiben repült, csak a volt üzemeltető logóját távolították el a függőleges vezérsíkról, a cég nevét cserélték és a fekete csíkot kékre festették át, így a belga helyett már a román zászló színeit idézte a festés. (Fotó: AIRportal.hu)

Az egykor YR-LRD lajstromjelű példány Dubajban parkol biztosítás nélkül, az YR-LRE 2026 januárjától az afgán Kam Airnél repül, míg a harmadik, az YR-LRC Ammánban vesztegel, és már egyik sem szerepel a román lajstrom-nyilvántartásban – gyűjtötte ki az Aerotelegraph.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég neve többször is negatív kontextusban került a hírekbe: 2023 nyarán El Salvadorban, majd később Franciaországban is hatósági intézkedések történtek olyan Legend Airlines-járatoknál, amelyek kapcsán embercsempészet gyanúja, illetve illegális migránsok szállítása merült fel. Emellett egyes információk szerint a repülőgépek karbantartásával, a légitársaság üzemelésével és a személyzet képzésével kapcsolatban is felmerültek kételyek annak ellenére, hogy Európai Uniós engedélyekkel rendelkező légifuvarozóról volt szó.