Átvette első A350-900 XWB repülőgépét a dél-koreai Asiana Airlines, mely a típus tizenkettedik üzemeltetője lett.

Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus

Az Asiana A350-900-as repülőgépei háromosztályos elrendezésben 311 utas szállítására lesznek képesek, 28 utas business (‘Business Smartium’), 36 prémium-turista (‘Economy Smartium’) és 247 pedig turisata osztályon repülhet. Az üzleti osztályú ülések teljesen vízszintes ággyá alakíthatóak.

A légitársaság összesen 30 darab A350-est rendelt, melyeket kezdetben csak Ázsián belüli útvonalaikon üzemeltetnek, de 2017 harmadik negyedévétől már a legfontosabb európai és amerikai járatokon is repülnek majd az XWB-k. A típus első hosszú távú útvonalai között Szöul – London és Szöul – San Francisco szerepelnek.

Az A350XWB két változatából az európai gyártó 44 ügyféltől összesen 821 darab repülőgépre szerzett megrendelést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A rövidebb -900-as variánsból az elsőt 2014. decemberében adták át a Qatar Airways részére. A hosszabb törzsű A350-1000-es 2016 novemberében teljesítette első felszállását, a típus tesztelési programja háromgépes tesztflottával még javában tart. Az első ezres 2017 második félévében állhat forgalomba.

Ajánló Bemutatták a Lufthansa A350-900 repülőgépét

Hatalmas hangárbuli keretében, több mint kétezer meghívott vendég előtt leplezte le és keresztelte meg legújabb repülőgépét a Lufthansa. A Münchenben megrendezett eseményen a Nürnberg nevet kapta a német légitársaság első Airbus A350-900 XWB szélestörzsű repülőgépe. Az eseményről és a repülőgépről készült képek galériánkban. Részletek…


Kipróbáltuk a Qatar Airways vadonatúj Airbus A350 XWB-jét

Az Airbus és a Qatar Airways meghívásának köszönhetően elsők között próbáltuk ki az új Airbus A350 XWB repülőgépet, melyet az európai repülőgépgyártó december 22-én, a franciaországi Toulouse-ban adott át a Qatar Airways-nek, a típus első üzemeltetőjének. Részletek…