Többen utaztak Európa hálózatos légitársaságaival az első félévben, mint egy évvel korábban, kimagasló eredményt ért el a Lufthansa.
International Airlines Group
Az IAG-hez tartozó társaságok a cégcsoport legfrissebb jelentése szerint az első félévben 48,8 millió utast szállítottak, 4,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A járatok kapacitásait 3 százalékkal növelték, így az átlagos kihasználtság 0,9 százalékponttal 80,9 százalékra javult.
A társaságok közötti versenyben az Aer Lingus lett az első, már ami a bővülési rátát illeti. Az írek értékesített utaskilométerben mérve 13,9 százalékkal teljesítettek jobban, az Iberia 6,7, a legtöbb utast fuvarozó British Airways 1,9 százalékot tudott javítani.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az IAG a kumulált forgalomba a diszkont Vueling utasait is beszámítja, így az adatok némileg torzítanak.
Air France-KLM
Az Air France-KLM is hasonló mértékű növekedést tudott felmutatni az első félévben, mint az IAG, a francia-holland társaság 4,4 százalékkal 40,3 millióra növelte utasszámát a január-júniusi időszakban. Az említett hat hónapban a társaságok 3,1 százalékkal több ülőhelyet biztosítottak, a járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal kerek 86 százalékra javult, így továbbra is az Air France-KLM közlekedik a hálózatosok között a legjobb telítettséggel Európában.
Légitársasági bontásban az Air France, és regionális leányvállalata, a Hop! 2,1 százalékkal 24,6 millióra javította utasforgalmát, a járatokat pedig a korábbi 83,5 százalékos load factor helyett 84,8 százalékos kihasználtsággal üzemeltette. A KLM, mint mindig most is jobban teljesített, az utasszám 8,3 százalékkal 15,6 millióra emelkedett, a kihasználtság 1,5 százalékponttal 87,8 százalékra javult.
Lufthansa
Ahogy azt korábban a német csoport közölte, a Lufthansa rekord utasforgalmat ért el, és messze a legerősebb félévet zárta versenytársaihoz képest. Most azonban csak a hálózatos cégek adatait vesszük figyelembe, bár a többiekhez képest az is kiugróan jó. A Lufthansa, a Swiss és az Austrian (a Brussels Airlines utasai diszkontnak számítanak) 5,9 százalékkal 45,4 millióra növelték a forgalmukat, a kapacitások 2,5 százalékkal, a töltöttség pedig 3 százalékponttal növekedtek, utóbbi 79,3 százalékra.
A légicégek közül a Lufthansa4,8 százalékkal 31,2 millióra, a Swiss 6,1 százalékkal 8,7 millióra, az Austrian pedig 13,5 százalékkal 5,7 millióra javította utasforgalmi adatát. A Lufthasna és a Swiss is egyaránt 79,9 százalékos töltöttséggel üzemeltek, míg az Austrian 73,6 százalékra rakta tele a gépeit,.