A napokban álltak forgalomba az első olyan Boeing 787 Dreamlinerek, amelyekre már az új, modernebb és erősebb Rolls-Royce Trent 1000 TEN hajtóműveket szerelték fel.
A Trent 1000 TEN hajtóművek a teljes Dreamliner-családra kérhetők, beleértve a legnagyobb befogadóképességű, még tesztelés alatt álló 787-10-es változatot is.
A legnagyobb Dreamliner variáns ezzel a hajtóművel végezte el a szűzrepülését is, az elmúlt 12 hónapban pedig a legkisebb -8-as és a középső -9-es változaton is megtörtént a hajtómű tesztelése és a forgalomba állításhoz szükséges tanúsítványok beszerzése.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Boeing ennek a hajtóműnek a 18 órán át tartó tesztelése alatt rajzolt egy hatalmas, USA méretű Dreamliner körvonalat az ország fölé.
A hajtóműgyártó közlése szerint a Trent 1000 TEN hajtóművekben olyan új technológiákat alkalmaztak, melynek köszönhetően azok nagyobb tolóerő kifejtésére alkalmasak, míg a hajtóművek és ezzel a repülőgép hatékonysága javul.
A Rolls-Royce nem hozta nyilvánosságra az első üzemeltető nevét, de mint ismert a héten három légitársaság is szinte egyszerre vett át ezzel a hajtóművel felszerelt Dreamlinereket.
A Norwegian, a szingapúri Scoot és az Air New Zealand legújabb Boeing 787-es gépei az elsők, melyek az új hajtóművel álltak forgalomba.
Amint arról korábban beszámoltunk, a hajtómű idén augusztusban szerezte meg a forgalomba állításhoz szükséges engedélyeit az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől. (EASA)
A TEN (Thrust, Efficiency and New technology) hajtóműverzió az ezresnél némileg erősebb, nagyobb tolóerőt biztosít úgy, hogy fogyasztása alacsonyabb, zajkibocsátása pedig jóval alacsonyabb, mint a korábbi hajtóműveknek, mindez az új közepes nyomású kompresszornak köszönhetően.
A Rolls Royce ezzel a hajtóművel igyekszik kifogni a General Electric vitorlájából a szelet, az amerikai cég ugyanis a GEnx hajtóművel egyelőre 668 – 425 arányban vezet az angolok előtt, már ami a Dreamlinerre leadott rendeléseket illeti.