Hat százalékkal nőtt Európában a magángépek forgalma 2017-ben az előző évihez képest és megközelítette a 2008-as rekord évi szintet.
Az Európai Magángépes Szövetség (EBAA) az Eurocontrol által közölt adatokra hivatkozva azt írta, hogy több mint 700 ezer indulást, érkezést és átrepülést regisztráltak, naponta mintegy százzal több indulás volt 2017-ben az előző évihez képest.
A legnagyobb mértékben, 9 százalékkal márciusban, júliusban és októberben növekedett a forgalom, amelynek mozgatórugója a közép-európai államokban tapasztalt rendkívül nagy arányú növekedés volt. Szlovákiában 31, Bosznia-Hercegovinában 25,7, Csehországban 13,8 százalékos bővülést mértek.
Ezzel a fejlőddésel az Európai Unióban a kimutatások szerint a bizjet forgalom elérte a 2006-os szintet, és megközelítette a 2007-es és 2008-as rekordévi mértéket.
A szövetség célja, hogy tovább emelkedjen az ilyen repülések száma, ezért a repülőterek elérhetőgének javításával és a repülési időkkel kapcsolatos korlátozások mérséklésével hatékonyabbá szeretnék tenni az iparágat. Emellett tanulmányozni kezdték a bizjetek hozzáférését a repülőtéri slotokhoz, mivel az előrejelzések azt mutatják, hogy 2035 a mai duplája lesz a bizjetforgalom, ami viszont torlódásokhoz vezet majd a repülőtereken. Mindezt úgy, hogy az egyre szűkülő slotokért álló sorban a magángépes forgalom van az utolsó helyen.
Pontosabb adatokat azonban csak a tanulmány hoz majd nyilvánosságra, és ebben megjelölik majd azokat a repülőtereket is, amelyek a leginkább zsúfoltak. Az előzetes adatokat a szervezet várhatóan május végén ismerteti a genfi bizjet szakkiállításon.