Sajtóértesülések szerint konzorciumként, közösen adott ajánlatot a veszteséges indiai nemzeti légitársaság többségi részesedésének megvételére az amúgy is együttműködő Air France-KLM, Delta és Jet Airways.
Átszámítva több mint 6 milliárd euró adósságot görget maga előtt az Air India, a kormány ezért egy ideje már szeretné szakmai befektetőnek eladni az állami tulajdonú nemzeti légitársaságot.
Most sajtóértesülések szerint konzorciumként adott be közös ajánlatot az Air France-KLM holding, a Delta Airlines és a szintén indiai Jet Airways – írja az aerotelegraph.com portál. A Delta viszont tagadta a hírt, hogy részt venne a kezdeményezésben.
Mint megírtuk, a kormányzat könnyített a szabályozáson, ezért már többségi, 51 százalékos részvénypakettet is megszerezhetnek az érdeklődők. A cég eladásának felpörgetésére pedig négy részre bontották a holdingot, külön véve a légitársasági működést és a más feladatokat, mint a földi kiszolgálás és a karbantartás.
Az eddigi hírek szerint azonban alig volt érdeklődő, legutóbb egy komoly ajánlattévőről beszélt egy illetékes – a jelek szerint ez a fentebbi trió, avagy kvartett (ha külön számoljuk az amúgy egy cégként működő Air France-ot és KLM-et).
A különösnek tűnő konzorcium nem annyira furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy a négy légitársaság egyébként is szoros partnerségben dolgozik például a transzatlanti piacon.
Ezt úgynevezett joint-venture formában végzik, egyeztetve a menetrendeket, közösen kontrollálva a bevételeket és sok más egyebet. Emellett a Jet Airways főnöke a portál szerint Vinay Dube, aki sok-sok évig a Deltánál dolgozott.
Korábban az IndiGo diszkont légitársaság is érdeklődött az Air India iránt, de mint kiderült, csak a hosszú távú járatok köre érdekelné. Nemrég azonban az IndiGo felől kiszivárgott, hogy Airbus A330neókat rendelne, így saját erőből oldaná meg a hosszú távú járatok beindítását.