Elismerte a Boeing és a GE, hogy szüneteltetik a 777-9 berepülési programját, miután problémák merültek fel az új generációs szélestörzsű repülőgép egyik tesztpéldányának GE9X típusú hajtóművénél, a prototípusok október 6. óta a földön állnak.

A két gyártó megerősítette, hogy a folyamatban lévő vizsgálatokhoz le kellett szerelni az adott repülőgépről az érintett hajtóművet. Azonban nem közöltek részleteket a hibával kapcsolatban, így egyelőre nem tudni, hogy az milyen hatással lesz a típustanúsítási programra.

A GE közlése szerint a hajtómű meg nem nevezett részében az elvárttól eltérő hőmérsékletet észleltek, és egy boroszkópos vizsgálatot követően, a Boeinggel közösen elővigyázatosságból döntöttek a berepülési program felfüggesztése mellett.

A hajtóművet a GE Ohio állambeli üzemébe szállították, tesztpadon végrehajtott további vizsgálatokra.

A gyártó közléséből annyi kiderült, hogy a probléma a legnagyobb futásteljesítményű GE9X hajtóműnél merült fel, amely eddig több mint 1700 órányi üzemidőt és több mint 2600 repülési ciklust teljesített.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bár a probléma csak most került nyilvánosságra, a Flightglobal híre kiemeli, hogy a FlightAware.com repüléskövető weboldal szerint
a 777-9-es tesztpéldányai október 6-a óta nem emelkedtek a levegőbe, és a négy gép közül az első, az N779XW lajstromjelű repült akkor utoljára.

A portál adatai szerint a további három gép közül az egyik utoljára augusztusban, a másik júliusban repült legutóbb, a harmadik pedig 2021 novemberében.

Egyes értesülések szerint a gyártó december 6-án tájékoztatja majd a típus megrendelőit a részletekről és arról, hogy az milyen hatással lesz a tanúsítási programra. Ha a hiba csak egyes alkatrészek bizonyos gyártási sorozatával történt problémára vezethető vissza, akkor a gondok viszonylag hamar orvosolhatók, ha viszont kiterjedtebb hiba áll a háttérben, az jelentősebb csúszást eredményezhet.

A Boeing 777-9-es tanúsítási programja már eddig is jelentős késésben volt, az amerikai gyártó legutóbb áprilisban két évvel, 2025-re tolta ki a 777-9-es várható forgalomba állítását.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) által 2020 szeptemberében tanúsított GE9X hajtóművel már korábban is felmerült probléma, amely miatt a Boeing 2019-ben a program további csúszását jelentette be.

Forrás: Boeing