Megszerezte a Légi Üzemeltetői Engedélyt (AOC) az izlandi Play fapados légitársaság, amely idén júniusban tervezi első járatát Keflavík és London-Stansted között Airbus A321neo repülőgépével.
A 2019 tavaszán a csődbe ment izlandi Wow Air low-cost légitársaság kulcsemberei által alapított, eleinte „WAB air” néven futó ultrafapados Play megkapta a kereskedelmi járatok indításához szükséges egyik fontos hatósági jóváhagyást. A cég még 2019-ben nyújtotta be kérelmét az izlandi légügyi hatósághoz (ICETRA) a Légi Üzemeltetői Engedély (AOC) kiadása iránt, amelyet mostanra sikerült megszereznie.
A légitársaság közölte azt is, hogy június elején érkezik meg az első Airbus A321neo, amellyel elkezdődhet a járatok üzemeltetése.

Az előzőleg a csődbe ment mexikói Interjet-nél szolgáló példányt az Aer Cap lízingcégtől bérli a Play, közlésük szerint a repülőgép már meg is kapta a TF-AEW lajstromjelet a houstoni technikai átvételt követően. A nyár folyamán további két, szintén korábban az Interjet flottájában szolgáló A321neo forgalomba állítását tervezi a cég.
A Play június 24-én tervezi az első járata elindítását Keflavík és London-Stansted között, bár a pontos menetrendet még nem közölték.
A légitársaság május 18-án indította el a jegyértékesítést, kezdeti útvonalhálózatában London-Stansted mellett Koppenhága (július 21-től), Berlin (július 1-től), Párizs (CDG, július 14-től), Barcelona (július 15-től), Alicate (július 12-től) és Tenerife (június 28-tól) szerepel. (Frissítve: május 18-án, a légitársaság közlése alapján)
