A Textron Aviation lehet a Bombardier üzleti repülőgépes divíziója nagy részének vevője, iparági források szerint a Global típuscsalád érdekli a Cessna tulajdonosát. Az A220-as programból pedig teljesen kiszállhat a kanadai cég.

A Bombardier Global 7500 prototípusa (Forrás: Wikimedia Commons)

A népszerű, közepes és nagy üzleti repülőgépekre specializálódott vállalatrész eladásából befolyó összegből a Bombardier rendezni tudná adósságait, stabilizálva a megmaradó, vasúti járművekkel foglalkozó egység helyzetét – írta meg a Flightglobal a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva. Arról már januárban megjelentek az első híresztelések, hogy a Bombardier vezetése fontolgat ilyen irányú lépéseket.

A lehetséges vevők sorában első helyen szerepelt a Cessnát is irányító Textron Aviation. Minden jel szerint nem is ok nélkül, bar e legújabb értesüléseket egyik fél sem kommentálta, piaci pletykának minősítve.

A Textron számára több mint kecsegtető a felvásárlás lehetősége, mert ezzel jól ki tudná egészíteni meglévő üzleti repülőgépes kínálatát, egy csapásra belépve a nagy utastérrel rendelkező, ultranagy hatótávolságú típusok szegmensébe. E kategóriában olyan cégek vannak csak jelen, mint a Gulfstream vagy a francia Dassault, de a Bombardier is hosszú ideje megkerülhetetlen szereplő.

A Bombardier Global Express típuscsalád megszerzésével stratégiai előnyhöz juthat a Textron, egy termékpalettán kínálva a néhány személyes kis gépektől a luxusigényt kielégítő, nagy hatótávolságú, nagyobb utasterű típusokig mindent.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Textronhoz tartozó, üzleti repülőgépek gyártásával is foglalkozó Cessna jelenlegi legnagyobb típusa a Citation Longitude, amely 12 utas szállítására képes, 6480 kilométeres hatótávolsággal. A kínálat a kanadai típusokkal egészen a 19 utast szállítani képes, 14 000 kilométeres hatótávolságú Global 7500-ig bővülne.

A Bombardier birtokában lévő, kisebb gépcsaládok, a Challenger és a Learjet  jövője még kérdéses, mert ezek elemzők szerint jelenleg nem érdeklik a Textront.

Ezen felül nagy kérdés, hogyan strukturálná át saját filozófiája szerint a leendő új tulajdonos a gyártást a költséghatékony működés érdekében, és hogyan fogadnák ezt a munkavállalók. A gyártóközpont csak 2023-ig marad jelenlegi helyén, utána egy több millió dolláros beruházás után Toronto-Pearson repterére költözik a jelenlegi tervek szerint.

A kereskedelmi típusok piacáról is kivonul a Bombardier

Az Airbus A220-ra átnevezett típus Bombardier utolsó érdekeltsége a kereskedelmi gépek piacán (Fotó: AIRportal.hu)

Az üzleti repülőgépes vállalatrész leépítése mellett a kereskedelmi repülőgépek piacán birtokolt utolsó érdekeltségétől, a már az Airbussal közös A220 (korábban C Series) programban birtokolt 33,85 százalékos részesedésétől is megválik a Bombardier – írta meg a Reuters.

A találgatásoknak már korábban is tárgya volt az új generációs regionális gép programja, mert a montréali cég minden jel szerint csak vasúti divízióját kívánja megtartani.

Névtelenséget kérő források szerint a felvásárlást már február 13-án hivatalosan is bejelenthetik.

Az eladás oka a kanadai vállalat adósságai mellett az, hogy a 2018-ban az Airbus irányítása alá és 50,6 százalékos tulajdonába került programnak további forrásokra van szüksége, hogy a Mirabelben működő összeszerelősor kihasználhassa maximális, évi 58 gépes kapacitását. Ismert, az alabamai Mobile-ban működő Airbus-üzem is végzi a típus összeszerelését.

A további felfuttatáshoz szükséges tőkét csak az európai repülőgépgyártó biztosíthatja a programnak, mert a Bombardier mellet csak Québec tartomány kormányzatánál vannak még részvények, 16,36 százalékban. Pierre Fitzgibbon gazdasági miniszter azonban kijelentette, nem fektetnek több pénzt az A220-ba, mert már így is egymilliárd dollárt tett bele a kormányzat.