Címlap Szerzők Írta MTI

MTI

1364 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Nem műszaki hiba okozta a Magnus eFusion tavalyi balesetét

A Magnus közleményében idézi a rendőrségi határozatot, amely szerint "a légijármű lezuhanása egy túldöntött jobb fordulatban történő átesés következménye", ehhez a pilóta vezetéstechnikai hibája vezetett.

Együttműködési megállapodást kötött az ITM és a főpolgármesteri hivatal a ferihegyi zajcsökkentésről

Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a főpolgármesteri hivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérrel összefüggő éjszakai zajcsökkentésről.

Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el az FAA-nél

A minisztérium azt vizsgálja: megfelelőek voltak-e a 737 MAX gépek biztonsági rendszerei, és megalapozottan adták-e ki rájuk a kereskedelmi forgalomba álláshoz szükséges engedélyeket.

Innovatív megoldásokat vonultat fel Madridban a HungaroControl

Innovációit és a gyakorlatban már sikeresen alkalmazott technológiai fejlesztéseit mutatja be a HungaroControl magyar légiforgalmi szolgálat az ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi rendezvényén, a World ATM kongresszuson Madridban.

Főpolgármester: elvi megegyezés született az éjszakai repülési tilalom bevezetéséről

Az éjszakai repülés főleg a mélyalvás időszakában probléma, és szeretné a javasolt - éjféltől reggel ötig tartó - repülési tilalmat reggel hat óráig kitolni.

15 millió forintra büntette a kormányhivatal a Wizz Airt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt első fokon tizenöt millió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air diszkont légitársaságra - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

Megkezdődtek a tárgyalások a repülőtér zajcsökkentése érdekében

A rövid távú javaslat szerint a mélyalvás időszaka alatt, éjfél és reggel 5 óra között mindenféle repülés tiltott lehet a Ferihegyi repülőtéren, hosszabb távon az áruszállító járatokat elköltöztetnék egy távolabbi repülőtérre.

Miskolcon nyit szervizközpontot a Lufthansa Technik

A Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra.

Tél: járattörlések Moszkvában, hóvihar az USA északi és nyugati vidékein

A szerdai havazások miatt sok járatot töröltek Moszkvában, az USA-ban pedig az elmúlt napokban okoztak fennakadásokat a légiközlekedésben a téli viharok.

Zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi repülőtere az országos sztrájk miatt

Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt.

Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t

Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezésére.

Az EU kötelezheti a brit légitársaságokat tulajdonosi összetételük átrendezésére

Az Európai Unió arra kötelezheti a brit légitársaságokat, hogy az EU-n belüli repülési jogaik megtartása végett rendezzék át részvényesi összetételüket, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.

Megint meghibásodott a német légierő egyik Airbus A340-es repülőgépe

Ismét meghibásodott a német védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatának egyik gépe, Frank-Walter Steinmeier államfő emiatt nem tudott a tervezett időben hazautazni etiópiai látogatásáról

Légijárművek fedélzeti védelmi rendszerét fejleszti egy magyar cég

A tervezett új "Mirázs" fedélzeti védelmi rendszer rendeltetése a helikopterek és repülőgépek védelme lesz az infravörös rávezető fejjel ellátott irányított rakétákkal szemben.

Rekordszámú, 16,8 millió utas a prágai reptéren

Különösen a hosszútávú járatok száma és kihasználtsága emelkedett, 2017-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben Budapest iránt nőtt meg az érdeklődés, mégpedig 82 százalékkal.

A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly

A madridi repülőtér 57,9 millió, az ország második legforgalmasabb légikikötője pedig, a barcelonai El Prat 50,1 millió utast fogadott 2018-ban, mindkét helyszínen bővítésekkel és fejlesztésekkel növelik a kapacitásokat.

Több száz járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt

Az éjszaka kezdődött sztrájk nagyjából 110 ezer utazót érinthet.

A brit hadsereg is vizsgálja a Heathrow-n észlelt drón ügyét

A londoni rendőrség bejelentette, hogy teljes körű bűnügyi vizsgálat indult a legforgalmasabb európai repülőtér körzetében észlelt drón ügyében.

Egész napos sztrájk lesz három németországi repülőtéren csütörtökön

Egész napos sztrájkot hirdetett csütörtökre a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).

Jelentősen szigorít a brit kormány drón ügyben

A 250 grammnál nagyobb tömegű drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és eszközüket a brit polgári repülésügyi hatóságnál (CAA), és vizsgázni is kell az üzemeltetésükből.

Sztrájk a berlini repülőtereken hétfő reggel

A sztrájk 5 órától 8.45-ig tart, a Schönefeld és Tegel repülőteret együttvéve nagyjából 80 járatot érint. A Ryanair hétfő reggeli Berlin Schönefeld - Budapest járata sem közlekedik.

A francia Vinci veszi meg a Gatwicket üzemeltető cég többségi részesedését

A francia Vinci infrastrukturális befektetési konglomerátum megveszi a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Gatwick többségi részesedését.

Vádemelés nélkül elengedték a gatwicki drónok ügyében őrizetbe vett két embert

Vádemelés nélkül szabadlábra helyezték vasárnap azt a két embert, akit a londoni Gatwick repülőtér forgalmát megbénító drónok ügyében vettek őrizetbe péntek éjjel.

Szombaton már nem zavarták drónok Gatwick forgalmát

Az izraeli fejlesztésű Drone Dome rendszerrel védi Gatwick légterét a brit hadsereg, a hatóságok péntek este egy 47 éves férfit és egy 54 éves nőt vettek őrizetbe, a repülőtér közvetlen közelében fekvő Crawley városában, és drónok illegális használatának bűncselekményével gyanúsítják őket.

Megduplázza reptereinek számát Kína 2035-re

Kína 2035-re a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik, megelőzve az Egyesült Államokat.

karriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

PRM diszpécser

ASU Ambulance Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Scheduling and Slots Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Network Planning Manager

WIZZ Air UK Limited

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »