A Transavia átszervezése, a francia tengerentúli területek felé irányuló nagy forgalom és a prémium osztályon utazó sok turista miatt az Air France-KLM-csoport van a legjobb helyzetben Európában – jelentette ki Benjamin Smith, a cég vezérigazgatója. Elmondása szerint a kontinensen is az Egyesült Államokban és Kínában tapasztalt fellendülés várható, amint a határok megnyílnak.
A Le Figaro című lapnak adott interjúban optimistán nyilatkozott a közeljövőről Benjamin Sminth, az Air France-KLM vezérigazgatója, bár erre az évre egyelőre még bizonytalannak ítéli a kilátásokat. Jelenleg a járvány előtti kapacitás 48 százaléka a cég kínálata, de a tervek szerint nyáron már 55-65 százalék lesz.
Amint azonban megnyílnak a határok Európában, olyan mértékű fellendülés várható álláspontja szerint, mint az Egyesült Államokban, ahol a belföldi forgalom már 90 százaléka a pandémia előttinek, vagy Kínában, ahol többen utaznak belföldön, mint a járvány előtt.
Hozzátette, hogy a francia belföldi hálózaton 80 százalékos forgalomra lehet számítani a 2019-es szinthez viszonyítva.
Benjamin Smith úgy vélte, az Air France pozícióját az is erősíti, hogy már most nagy az igény a tengerentúli területek, elsősorban Martinique, Guadeloupe, Réunion, Guyana és Tahiti felé. A legfontosabb célállomások Párizsból New York mellett Point á Pitre, Saint-Denis, Réunion és Fort de France, ezek jelentősebbek, mint Los Angeles vagy Tokió.
További erőssége az Air France-KLM-nek a vezető szerint, hogy az üzleti és első osztályt igénybe vevők fele már a járvány előtt sem üzleti, hanem turisztikai céllal utazott, mivel sokan látogatták Párizst turistaként.
A turisták és családlátogatók pedig hamarabb fognak repülőgépre ülni, mint az üzleti céllal utazók, bár Smith megjegyezte, hogy sok üzleti partner már jelezte, korábbi elképzeléseikkel ellentétben nem fognak kevesebbet utazni, a személyes kapcsolatok ugyanis elengedhetetlenek az üzleti életben.
Az európai kínálatban nagy szerepe lesz az átalakuló Transaviának, amely teljesen új piacokon jelenik meg: francia regionális repülőterekről fog járatokat közlekedtetni európai nagyvárosokba.
Ezeken az útvonalakon a diszkont légitársaságokkal kell versenyezni, de a kollektív szerződéseknek köszönhetően Benjamin Smith szerint a Transavia költségszintje a leghatékonyabb fapados légicégekével egyenlő.
Ez a változás már a pandémia előtt elindult, a járványhelyzet csak felgyorsította az átalakítást, amelynek része a Hop! regionális cég teljes reorganizációja és egyes francia belföldi járatok megszüntetése is környezetvédelmi okokból. A megmaradó hálózaton pedig Airbus A220-asok fognak szolgálatot teljesíteni, amelyek az előző generációs repülőgépekhez képest 20-25 százalékkal kevesebb kerozint használnak és ugyanennyivel alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk.
Ugyan a családlátogatók és turisták száma hamar növekedni fog, a járvány előtti utasforgalom jelenlegi becslések szerint 2024-2025-re térhet vissza, és a konszolidáció miatt kevesebb lesz a légitársaság – tette hozzá Benjamin Smith.