Javítja az A321neo típus repülésvezérlő rendszerét, elkerülendő, hogy az automatika bizonyos, ritka repülési helyzetekben túlzott emelkedésbe vigye a repülőgépet. A módosítás kiadása csak 2020 harmadik negyedévében várható.

A CFM hajtóműves A321neo tesztgépe (Fotó: Airbus)

Az Airbus A321neo magassági kormányt és csűrőket vezérlő számítógépének hibája miatt az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) légialkalmassági direktívát adott ki.

Az Airbus egyelőre frissítést adott ki a típus repülési kézikönyvéhez, azonban szoftveres javítás is készül a probléma megoldására – a Flightglobal információi szerint.

Értesülésük szerint most felfedezett probléma csak négy tényező együttállásakor léphet fel. Ehhez a repülőgépnek megközelítés közben, 30 méternél alacsonyabban kell lennie, különleges leszállási körülményeknek kell fennállnia, a repülőgép súlypontjának jelentősen hátrébb kell lennie az átlagosnál és a pilótáknak átstartolási manővert kell végrehajtaniuk.

Információk szerint a hirtelen emelkedés azonnal kompenzálható a pilóták által és ezt nem írja felül semmilyen automatikus vezérlési rendszer.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyártó kiemelte, hogy a hibának semmi köze a törzshosszhoz vagy az újgenerációs hajtóművek elhelyezkedéséhez és jelentősen eltér más típusok problémáitól.

Az Airbus szerint a hibát a folyamatosan zajló fejlesztések során fedezték fel, amelyek segítenek a gyártónak, hogy megelőző lépéseket tegyen ilyen esetekben. Ezt támasztja alá az is, hogy eddig egyetlen bejelentés sem érkezett az üzemeltetők részéről a probléma megjelenéséről.

A repülési kézikönyv módosítása a megszokottnál hátrébb lévő súlyponti helyzet esetére vezet be üzemeltetési korlátozásokat, azonban a képzési és normál üzemeltetési eljárásokat nem kell megváltoztatni.

A végleges megoldást 2020 harmadik negyedévére ígéri az Airbus, amely egyben megszünteti az említett – súlyponthelyzethez kötött – korlátozásokat is.