A napokban bejelentett új Ryanair-járatokkal nem csak a portugál fővárosba, Lisszabonba, vagy a borairól híres Portóba juthatunk el kedvező áron, hanem a két portugál autonóm régióba, az Azori-szigetekre és Madeirára is olcsóbb és egyszerűbb lesz elutazni a 2019-es téli menetrendtől kezdődően.
Kisebb kutatásunk szerint az ír fapados lisszaboni járatára a retúr repülőjegy ára 19 786 forinttól kezdődik, a portóira pedig 21 030 forintba kerül – mindkét esetben lényegesen kevesebbet kell fizetnünk a repülőjegyért, mint a versenytárs Wizz Airnél.
A két fapados légitársaság portói járata ugyanazokon a napokon, kedden és szombaton közlekedik majd, azonban a Ryanair lisszaboni járatnyitásával minden napra jut majd egy fapados járat Portugália fővárosába.
A Wizz Air a jelenlegi menetrendben hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap üzemelteti a járatot, a Ryanairrel pedig a téli menetrendtől kezdődően kedden, csütörtökön és szombaton tudunk majd elutazni Lisszabonba.
Frissítés: cikkünk megjelenése után néhány órával tette közzé 2019/20-as téli menetrendjét a Wizz Air, amiből kikerült Portó.
A kilenc szigetből álló Azori-szigetek egyre népszerűbb a magyar turisták körében, és az új Ryanair-járatokkal pedig egyszerűbb lesz megoldani az ide utazást: két lisszaboni éjszakával fűszerezve is eljuthatunk Ponta Delgadára, a szigetek fővárosába, vagy a kulturális örökségéről híres Terceirára.
Akár 40 ezer körül megúszható a repülőjegy
- Budapest – Lisszabon, november 19-26.: 19 786 Ft (a járat 12.10-kor indul Budapestről, reggel 7-kor indul Lisszabonból)
- Lisszabon – Ponta Delgada, november 20-25.: 20 500 Ft (a járat 10 órakor indul Lisszabonból, Ponta Delgadából pedig a kedvezőbb esetben 17.45-kor)
Ugyanezeken a napokon Terceirára 22 000 forintba kerül a retúr repülőjegy Lisszabonból, Portóból pedig könnyen találhatunk hasonlóan kedvezményes kombinációt, mivel mindkét szigetre üzemeltet járatot a Ryanair.
A fent említett árak nem tartalmazzák a feladott poggyászt, csupán egy 40x20x25 cm méretű táskát, ezért ajánlott megvásárolni az elsőbbségi beszállást, amely által egy 55x40x20 cm méretű gurulós kézipoggyászt is magunkkal vihetünk a fedélzetre.
Lisszabonból és Portóból nem csak az Azori-szigetekre, hanem Madeirára, a Lisszabontól közel 1000 km-re fekvő autonóm szigetre is elrepülhetünk kedvező árakon, ez esetben az Easyjet járataival.
A retúr repülőjegyek Funchalba, Madeira fővárosába 50 eurótól (kb. 16 000 forinttól) kezdődnek, Lisszabonból és Portóból is.
Valószínűleg a későbbiekben még kedvezőbb árakra számíthatunk, főként a téli menetrendi időszakban, azon belül is januárban-februárban.
Szerencsére az időjárás egész évben kedvező az Azori-szigeteken és Madeirán is, így bármelyik szigetcsoport tökéletes választás lehet abban az esetben, hogyha télből a nyárba, vagy legalábbis a tavaszba szeretnénk utazni.