Bejelentette budapesti és debreceni járatainak 2019-2020-as téli menetrendjét a Wizz Air. Az idén október 27-én kezdődő, jövő március végéig tartó téli szezonban a légitársaság csaknem 2,5 millió helyet kínál a magyar utazóknak, 12%-kal többet, mint egy évvel korábban – közölte a cég.

A Wizz Air 2018-ban több mint 5 millió utast szállított Magyarországra induló és az országba érkező járatain, ami évi közel 20%-os növekedést jelent.

Budapestről London Gatwick, Oslo és Castellón, Debrecenből pedig Palma de Mallorca, Lárnaka és Málta került fel az úticélok térképére.

A Wizz 2019-ben 31 ország 81 városába kínál megfizethető utazást a két bázison szolgálatot teljesítő, 15 Airbus A320 és A321 repülőgépből álló flottájával.

A légitársaság az idén összesen 6 új útvonalat indít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bár a cég közleménye a megszűnő járatokra nem tért ki, a 2019-2020-as téli menetrend kezdetétől már nem lesz elérhető a Wizz Air járataival Budapestről a portugáliai Portó, valamint a franciaországi Nizza és Bordeaux sem. Az izraeli Eilat, a marokkói Agadir, a Kanári-szigeteki Fuerteventura pedig a 2019-es nyári menetrend kezdetétől, most tavasszal megszűnik, és ezek a járatok a 2019-2020-as téli menetrendben sem foglalhatók. A bergeni járat megszűnéséről pedig már korábban írtunk.

A fapados légitársaság egyébként a napokban üdvözölte az első magyar Wizz-járat elindulása, 2004 óta eltelt időszak 30 milliomodik itteni utasát.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu