Heves reakciókat váltott ki az Európai Pilóták Egyesületéből a Wizz Air vezérigazgatójának felhívása, miszerint csökkenteni kellene a személyzet kimerültsége miatti járattörléseket. A testület az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) közbelépését kéri, szerintük a kijelentés a légitársaság repülésbiztonsági kultúrájának hiányosságairól árulkodik, a szervezet ennek nyomán vizsgálatot is indított.

Két év után újabb felvétel szivárgott ki a Wizz Air berkeiből, ezúttal a személyzet kimerültsége miatti túl sok járattörlést kifogásoló Váradi József vezérigazgató szavain akadtak ki nemzetközi pilótaszervezetetek – számolt be az Independent.

A dolgozói körnek szánt videóüzenetből kivágott részletet az Európai Pilóták Egyesülete (European Cockpit Association – ECA) osztotta meg Twitteren.

Váradi arról beszél: megérti, hogy „a fáradtság a problémák egyik lehetséges következménye, de a beosztások stabilizálásával párhuzamosan le kell szorítani a kimerültségi arányt is”. (Ez a mutató azt jelzi, hogy a pilóták a járatok mekkora részét nem képesek teljesíteni fáradtságra hivatkozva – a szerk.)

„Úgy értem, nem tudjuk működtetni ezt az üzletet, ha egy bázis minden ötödik embere azért jelent betegállományt, mert az illető fáradt. Mindannyian fáradtak vagyunk. De időnként szükség van arra, hogy többet tegyünk az elvárhatónál. Hatalmas kárt okoz, amikor törlünk egy járatot. Kárt okoz a márka jó hírének, emellett pénzügyi problémát is okoz, mert kártérítést kell fizetnünk érte” – tette hozzá a vezérigazgató.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A negyvenezer tagot tömörítő ECA tweetjében a kimerült pilóták repülésre ösztönzését ahhoz hasonlította, hogy mintha egy ittas embernek adnánk oda az autó kulcsait.

A testület szerint ez figyelemre méltó a vállalat repülésbiztonsági kultúrájával kapcsolatban, annak hiányosságairól árulkodik, ezért a  szervezet az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) közbelépését kéri.

Martin Chalk, a brit pilótaszakszervezet (BALPA) vezetője úgy reagált: ezek után Váradinak gyorsan világossá kellene tennie, hogy a Wizz Air teljes támogatásáról biztosítja azokat a pilótákat, akik helyesen cselekednek és nem repülnek kimerülten, az utasok, a személyzet és a repülőgép biztonsága érdekében.

Frissítés: vizsgálja az uniós légügyi hatóság az ügyet

Az EASA szóvivője több médiafelületnek megerősítette, hogy megkapták az ECA levelét, és vizsgálják a helyzetet. A Business Insider szerint az illetékes úgy fogalmazott: „az EASA elismeri, hogy a fáradtság komoly biztonsági kockázat lehet, ezért figyelni kell rá, és megfelelően kezelni szükséges. Jelenleg vizsgáljuk az állításokat, hogy indokolt-e, és ha igen, milyen további intézkedés.”

A lap megkereste a Wizz Airt is az üggyel kapcsolatban, egy szóvivő úgy reagált, hogy
a nyilvánosságra került videó csak egy kiragadott részlete a vezérigazgató beszédének, amelyben a vállalat helyzetéről és a légiközlekedési szektor jelenlegi kihívásairól tájékoztatta a dolgozókat.

Hozzátette, hogy a légitársaságnál nagyon alacsony, 4 százalékos a személyzethiány, ezzel összefüggésben merült fel az, hogy extra erőfeszítés szükséges a működési zavarok minimalizálásához, és ez nem jelenti azt, hogy a Wizz Air a biztonság rovására kötne kompromisszumot.

A légitársaság a minapi eredményközlésében ezzel szemben arról számolt be, hogy a munkaerőfelvétel a tervek szerint halad, az elmúlt időszak járattörléseiért a légiforgalmi irányításban és a reptereken tapasztalt munkaerőhiány okolható.

Legutóbb a járvány miatti leépítések kapcsán szivárgott ki belső felvétel a Wizz Air-től. Miután nyilvánosságra került, hogy a kirúgandó pilóták listáját diszkriminatív módon állíttatta össze, leváltották a cég repülési osztályvezetőjét. Az illető arra szólította fel a bázisparancsnokokat, hogy azoktól a pilótáktól kell megválni, akik sokszor jelentettek beteget, vagy nem voltak hajlandók szabadnapjukon dolgozni.