Brit sajtóértesülések szerint a British Airways-t és az Iberiát is tulajdonló IAG-holding érdeklődik a befektetőt kereső Flybe megvásárlása iránt. Az anyagi gondokkal küzdő regionális légitársaság vélhetően a London-Heathrow reptéren meglévő igen értékes résidők miatt vonzó.

Csak első pillantásra különös fordulatként, a brit regionális légitársaságban, a Flybe-ben meglévő részesedésétől 2014-ben megváló IAG-holding most teljesen átvenné a céget, legalábbis brit sajtóértesülések szerint – írja a ch-aviation.com portál.
A The Sunday Times iparági forrásoktól úgy értesült, hogy a többek közt a British Airways-t és az Iberiát is tulajdonló vállalat tárgyal a Flybe megvételéről.
Mint megírtuk, a napokban derült ki, hogy a Virgin Atlantic is érdeklődik a regionális cég iránt, amely anyagi gondokkal küzd.
Az értesülés szerint az IAG-holdingot a London-Heathrow reptéren birtokolt, rendkívül értékes résidők izgatják igazán.
Ezeket – vagy megtartva a Flybe-t, vagy beolvasztva a British Airways-be – a közepes és hosszú távú járatokra ráhordáshoz használhatná az IAG, így pedig értelmet nyer, miért is akarna újra részesedést az egyszer elhagyott cégben. A portál adatai szerint ugyanis a Flybe heti 46 járatindulással van jelen a fontos európai reptéren.
Ahogy beszámoltunk róla, a Flybe vevőt keres, vagy összeolvadna más légitársasággal, miután nem jött össze a cég eladása az ír Stobart Groupnak. A magas olajárak, a gyenge kereslet és a brexit okán gyengélkedő font miatt kénytelen volt profit figyelmeztetést kiadni a légitársaság, a cég több járatát megszüntette, köztük a budapesti is.
