Különösen eseménydúsan kezdődött az év Oroszországban, január első felében több futópálya-elhagyásos baleset és műszaki hiba miatti útmegszakítás is történt.
A tavalyi kiemelkedően biztonságos év után nem indult túl jól 2024 a világ légiközlekedésében, a hanedai katasztrófa, majd az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-es gépének balesete uralta a híreket.
Eközben csak január első felében Oroszországban három túlfutásos vagy futópálya-elhagyásos baleset történt, amelyhez nagyban hozzájárult a téli időjárás.
Január 9-én a Nord Star Airlines Boeing 737-800-as repülőgépe a Krasznojarszki határterületen fekvő Norilszk repülőterén, a leszállást követően nem tudott megállni a futópályán, és egy letaposott hóval fedett területre csúszott. A fedélzeten tartózkodó 177 fő közül senki nem sérült meg, és a gépben sem keletkeztek károk. Később a 737-est levontatták a terminálhoz, a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
Hasonló esemény történt január 12-én Arhangelszk repterén a Cosmos Airlines Jakovlev Jak-42D repülőgépével, amely az Arktika Airlines járatát teljesítette. Az RA-42458 lajstromjelű gép a leszállás után kicsúszott a futópályáról, futóművei a mély hóba süllyedtek. Az esemény során nem sérült meg senki a fedélzeten tartózkodó 59 főből, és az első jelentések szerint a gépben sem keletkeztek károk, amelyet helyszíni felvételek szerint egy munkagép mellett kézi erővel próbálták kiszabadítani a hó fogságából. Az eseményt az orosz Szövetségi Légiközlekedési Hivatal vizsgálja.
Január 15-én az orosz posta járatát teljesítő, Aviastar-Tu Tupoljev Tu-204C típusú áruszállító repülőgép a kelet-szibériai Mirnij repülőterén nem tudott megállni a leszállás után a futópályán, és mintegy 40 métert a hóban megtéve állt meg. A három fős személyzet nem sérült meg, a gépet később visszavontatták a forgalmi előtérre.
Az egyéb események között volt, hogy január 3-án az Ural Airlines Voronyezs és Szaratov közötti járatát teljesítő Airbus A320-214-es repülőgépnek vészsüllyedést kellett végrehajtania, mert a fedélzeten lecsökkent a légnyomás. A személyzet úgy döntött, hogy Volgográdban szakítja meg az utat, ahol a gép később leszállt.
Január 5-én a Rossiya Airlines Szentpétervár és Kazan közötti járatának személyzete azért tért vissza az indulási repülőtérre, mert a felszállás után nem sikerült bekapcsolni a Szuhoj Superjet 100-95B repülőgép robotpilótáját.
Január 9-én a Yamal Airlines Airbus A320-232 típusú repülőgépének személyzete hidraulikaproblémát észlelt, emiatt úgy döntöttek, hogy nem folytatják az utat, és visszatérnek Tyumeny repülőterére, ahonnan korábban felszálltak.
Végül, de nem utolsó sorban január 14-én szintén a Yamal Airlines egyik Bombardier CRJ-200LR regionális repülőgépe Novoszibirszkben tett kitérőt, mert a Gorno-Altajszk és Szalehard között közlekedő járat személyzete felszállás után nem tudta behúzni az orrfutóművet. Biztonságosan leszálltak, a 44 utas és 4 fős személyzet nem sérült meg, a repülőgép átvizsgálása pedig megkezdődött.